Vagyis én. Kínos vagy sem, de úgy tűnik, a hazai kiadók számára olvasóként elvesztem.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem olvasok. Nagyon is sokat olvasok, nevezhetjük akár függőségnek is, ezt bevállalom és nem is akarok szabadulni tőle. Sőt, büszke is vagyok rá. De ha össze akarnám számolni, hogy hány forintot tápláltam be idén abba a rendszerbe, amit hazai fantasztikus könyvkiadásnak nevezünk, akkor egy nullát kapnánk. Esetleg egy mínusz számot, mert egy kicsit azért kivettem belőle, de ezt majd részletezem később.

Szóval olvasni olvasok, fizetni nem fizetek. Ez nem szép dolog, lelopni a könyveket a netről meg hasonlók. Ez annyira tényleg nem szép dolog, de nem ennyire egyszerű a kép. A Kindle olvasóm már megvan egy ideje és elmúlt az az időszak, amikor az embert elvarázsolja az a tény, hogy gyakorlatilag bármit elér pár kattintással és ugyanolyan kényelmesen olvashatja, mint egy papírkönyvet. Túl egyszerű lenne a netre így-úgy felkerült e-könyvekre fogni azt, hogy gazdaságilag eltűntem a rendszerből, mellesleg nem is lenne igaz, mert újabban ez egyáltalán nem jellemző.

Akkor miért?

Kezdjük a pénzes dolgok felől. Mert könyvre továbbra is költök, de amit rendeltem, az idén mind külföldről érkezett, papírformában a Bookdepository-ról, elektronikusban az Amazonról. Ezek jellemzően nem a fantasztikumhoz tartozó könyvek voltak és általában nincsenek is meg magyarul. De van olyan is, ami magyarul is meglenne, de míg a Bookdepository-ról néhány kattintás után sima postai úton jön a könyv és nincs más dolgom, mint kivenni a postaládából, addig az itthoni netes rendelések általában komplikáltabbak. És drágábbak. A szállítási költségről nem is beszélve. Az utánvétről nem is beszélve – nem ülök otthon egész nap, hogy pont kifogjam, mikor érkezik a postás vagy a futár.

(Zárójelben: nagy könyvesboltokban mászkálni, kézbe venni a kötetet, belelapozni, elkapni az árengedményes akciókat, könyvbemutatókon elcsábulni – mindez persze jó lenne, de itt vidéken ez nem tényező. Ami könyvesbolt van, az meglehetősen szerény választékkal rendelkezik, ráadásul drágábban mintha netről rendelnénk.)

Maradjunk a papírnál, de térjünk rá a hazai választékra. Az idei újdonságok egy részét már olvastam angolul (a Kindle beszerzése után az első könyv, amit megvettem az Amazonról, a Endymion volt és A Dance with Dragons is előrendelés után érkezett a kiadás napján az olvasóra - ez az a két idei könyv, amit mindenképpen beszereztem volna, ha előbb jutok hozzá magyarul, mint angolul). Így járt az SFmag ismertetője után a Ready Player One, a díjazása után a Windup Girl is, ezeket ha simán csak boltban látom, valószínűleg nem vettem volna meg csak a fülszöveg alapján. (Talán még beleolvasás alapján se, mindkettőt csak második nekifutásra olvastam végig.) Sőt, ha már SFmag: a stáb (eléggé lecsökkent aktivitású és kötődésű) tagjaként gyakorlatilag az itthon megjelenő, a fantasztikumba tartozó könyvek nagy részét elérheti az ember kritikáért cserébe. Néha már előtte is – az emlékezetes Első-Magyar-SciFi-Amit-Magyar-Szerzőtől-Az-Agave-Kiadott opuszt például elektronikusan kaptam meg, mondhatni ritka jó üzletet kötve. Tényleg nem írok oda sokat mostanába, de így is jó pár magyar SF áll a polcomon ebből a forrásból és még több is állhatna, ha akarnám. De annyira nem is akarom, bár ennek elsősorban nem irodalmi-esztétikai okai vannak, hanem sokkal kicsinyesebbek, úgyhogy ezt hagyjuk is.

Elhagyva a papír birodalmát, de a hazai fantasztikumnál maradva, az is csökkentette a beszerzett könyvek listáját, hogy a szerzőktől olvasásra/véleményezésre kaptam kéziratokat. Mikor ezek megjelentek, nyilván már egy csiszoltabb, szerkesztettebb formát képviseltek, de nem érzem úgy, hogy ezért a csiszolásért meg a papíron újraolvasás élményéért be kellene szereznem őket (annak ellenére, hogy nem rossz regények, sőt, de a „jó regény” meg az „annyira jó regény, hogy gyors egymásutánban újraolvasom” az nem ugyanaz a kategória.) Így esett ki az Ember könyve is a kosárból (lehet, hogy ez lesz az első Hackett könyv, ami nem lesz meg papíron?), meg a Vámpírok múzsája – mondjuk ezt, amellett hogy nagyon bejött, ismeretlenül, a téma, a borító és a fülszöveg alapján biztos nem akartam volna elolvasni, pedig nagyon egyben van az egész. Vannak olyan könyvek, amikről az ember nem is sejti, hogy mennyire neki valók.

Ezekkel a fenti kéziratos formákkal át is értünk az utolsó kategóriára, ami szintén csökkentette a fantasztikumra kiadott potenciális összeget: az ingyenes e-könyvekre. Amik legálisan ingyenesek. Mert rengeteg van és lehet köztük találni jókat is, eleget ahhoz, hogy az ember akár folyamatosan ilyeneket olvasson és közben még jól is érezze magát. Az Amazonon is ki lehet fogni rendszeresen ilyeneket, de vannak legális, ingyenes e-könyvekre specializált oldalak, kiadói promók (sorozatok bevezető kötetei), sőt, ha nagyon keresgél, még magyarul is talál érdekes dolgokat az ember. Jó, nyilván nem a legfrissebb bestsellereket, de háttérkutatáshoz vagy egyszerű művelődéshez, esetleg régebbi irodalmi kalandozásokhoz kitűnően alkalmas ez a forrás. Legutóbb például az LFG-s vadnyugatos pályázathoz kezdtem olvasni egy circuit rider (körlovas) metodista lelkész önéletrajzát, amit a Project Gutenbergen találtam. (Hogy írok-e a pályázatra, azt még nem tudom, de lassan el kellene dönteni. Azzal a rúd dinamittal lehet, hogy nagyot akartak durrantani, csak épp kilőtték vele a számomra érdekes „vadnyugati” hőskort, amikor még nem találták fel ezt a robbanóeszközt és nem a félsivat ördögszekerei között spagettiveszterneztek a népek; jó, nyilván lehetne helyettesíteni egy zacskó lőporral is, aztán az vagy elfogadják vagy nem...)

És persze ott van még a könyvtári kölcsönzés is, ami szintén ellát olvasnivalóval és csökkenti a késztetést, hogy könyveket vegyek. Idén újra beiratkoztam egy könyvtárba, jó pár év kihagyás után. Jó, továbbra is egy vidéki kisváros könyvtára és nem az a Szabó Ervin jellegű választék, de lehet jó dolgokat találni, pl. Karthágóról és a hellénisztikus görögökről több használható kötetet is hazavittem, ami jól jött az ómagyarországos világépítéshez és jól kiegészítette a netes forrásokat.

Tehát továbbra is olvasok, továbbra is érdekel a fantasztikum (és sok minden más), de mint fizetőképes olvasó, úgy tűnik, elvesztem a könyvkiadási rendszer számára. Ami persze se a rendszert nem rendíti meg, se engem, csak valamelyik nap, a polcomon sorakozó könyvekre régen költött összegen elgondolkodva felötlött bennem, hogy ez mégiscsak érdekes. Vagy érdekes lehet.