Ellenérdek és célszerűség - Szentesi Ágnes kritikája

Eredetileg megjelent: Solaria.hu, 2007.09.17 

Ellenérdek - Taylor A. Crabe

Ellenérdek és célszerűség

Na, mindent megtudtam a tnopok szexuális életéről. De mivel nem vagyok én ám olyan egyoldalú, hogy egy sci-fiben csak ez az egy dolog érdekeljen, sok más ismerettel is gazdagabb lettem. Mindenesetre az biztos, hogy elég célszerűen működnek ezek a bundás egynemű teremtmények.

Taylor A. Crabe, Ellenérdek

A szerző, Szabó Sándor, célszerűen találó címet adott az ellenvilágban játszódó negyedik történetnek. Mert igencsak kettős, sőt, talán többszörös értelmezés rejlik a címadó szó jelentése mögött. Hiszen a regény eleve az emberrel/olvasóval ellentétes érdekű világ nézőpontjából indul ki. Bemutatja, milyen vélt vagy valós, nyílt vagy titkolt érdekei vannak a korábbi regényekből (Ellenjáték, Ellensúly, Dacváros) megismert idegen civilizációnak. Mert abban a bonyolult felépítésű világban is több egymással szemben álló érdekcsoport sorakozik fel. És még az egyes szereplőknek, mindenekelőtt a főhősnek a saját összetett (mesterségesen bonyolított) belső világa szintén egymással ellentétes szegmensekből áll. És akkor még nem is említettem az elképesztő hatalommal bíró agyszervert, amely a rideg célszerűség érdekében a legvégsőkig – még önmaga létérdekei ellen is – képes elmenni. Vagyis a történet valóban tele van ellenérdekekkel. Ami ugye célszerű egy, feszültséggel, kalandokkal teli, de egyúttal gondolkodásra késztető írásban.

Különös, a szokványos sf-nél is kitaláltabb világba, a tnopok által lakott Tnopjára viszi el olvasóit a szerző. Egy írónak mindig izgalmas feladat a semmiből felépíteni valamit. Pontosabban a fejéből összerakni egy elfogadható képzelt világot. Benépesíteni egy vagy több bolygót, lakosainak elfogadható biológiai hátteret adni, életmódot, társadalmat, némi múltat, normákat, törvényeket, írott és íratlan szabályokat, tudományos és technikai felfedezéseket… Felsorolni sem lehet, hogy ilyenkor mi mindennel kell ellátni a regényt, hogy Pnak hitelesen belakhassa a nyomtatott oldalakat.

Mert, és ez talán az Ellenérdek első szokatlan pillanata, a regény elején – ha egy ennyire töredezett szerkesztésű mű esetében egyáltalán kezdetről lehet beszélni – az útjára bocsátott fiatal főszereplő, Pnak, egyfajta tabula rasát csinálva indul otthonából a kalandos nagyvilágba. Engedelmesen beugrik a tóba, és mintha ezzel lemosná magáról gyermekkorát, családját, emlékeit, ártatlanságát, visszapillantás nélkül hagy ott mindent és mindenkit, hogy megismerje az új világot. És az olvasó vele együtt, gyakorlatilag minden korábbi tnopismeretet mellőzve fejest ugrik a fiatal ügynök kalandjaiba. De szinte egy időben azzal, ahogy ismerkedik a bundás társadalommal, tudomására jut, hogy a tnop világ közelében váratlanul felbukkant egy idegen faj űrhajója. Az ősellenség szxinxek mellett színre lép egy másik csillagközi ellenlábas, egy nagyra nőtt, nevetségesen csupasz és célszerűtlenül kétnemű faj – az ember. És innen kezdve, úgy Pnak életében, mint szülőbolygóján, de azon is túl keveredni kezd minden.

A nem lineáris időrendet kiszolgáló zaklatott szerkesztés ugyanis nem mindenütt válik a regény előnyévé. Az olvasó bizony időnként zavarodottan kapkodja a fejét, próbálja magában tisztázni, hogy akkor most Pnak életének melyik szakaszánál, melyik eseményénél is tartunk éppen, hogy aztán a következő lapozás után valami egészen más helyszínre, időpontra, kalandba ugorjunk… Mert élete során Pnak sok mindenbe belekeveredik, addig őrlődik a mindenható tnop Felügyelet különböző feladatai között, amíg belebonyolódik a negyedik, mesterségesen megteremtett faj, a tmanok körül zajló konfliktusba. És ott van még a Tnop Állam is, amely időnként a sokak által mindenhatónak tartott Felügyelettel ellentétes érdekek mentén mozog. Pedig az igazi hatalom a hihetetlen pszichés beavatkozásokra képes agyszerveré, amely a rátermett ügynökkel együttműködve kamikaze módon, de célszerűen beavatkozik a Felügyelet, de egyúttal Tnopja eseményeibe. Mert ugye Pnak ebben a konfliktusban is vastagon benne van, hogy aztán az agyszerver jóvoltából mindent jótékonyan elfelejtsen. De közben megjelenik a Rosine bázishajó, hogy újra, más szemszögből átélhessük a tnopok és az emberek döntő csatáját. És betekintést nyerünk Pnak zilált szerelmi életébe, mely az ügynök foglalkozásánál fogva egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja a célszerűtlenül érzékeny lelket. És hasztalanul igazgatják, módosítják számtalanszor a tudatát, mert a végsőkig elvitt autoritáson alapuló tnop társadalmat a mindenható agykontroll tartja uralma alatt, így aztán a regény vége felé rájön, hogy hiába annyira elhasznált az érzelemközpontja, hogy már sajnálatra sem képes, az életének már nincs tovább értelme. Hiszen az összes hozzá valaha közel álló társa, barátja, szerelme halott, és neki csak a nagy, megfogalmazhatatlan üresség marad.

És hogy élete utolsó pillanataiban mégis valahogy visszatérjen régen elhagyott otthonához, a regény vége felé „becsukta a szemét, és egy idióta kis dalocskát kezdett dúdolgatni, amit még valamikor régen tanult fent, Északon”.
De a szerző még egy keretbe foglalta a történetet: fordított sorrendben kezd, az egyik bűnöző pár „rituális” megbüntetésével, és a regényt magának a „csaliként ” szolgáló ügynöknek, Pnaknak a manipulatív beházasodásával zárja le. A narrátor egy mondatban igyekszik ennek a tevékenységnek a szükségességéről meggyőzni az olvasót úgy, hogy gyakran csak a fedett ügynökök segítségével lehet a bűnözőkre rábizonyítani az általuk elkövetett vétkeket. Egy mondat, még ha négysoros is, erről, azaz a bonyodalom egyik pilléréről engem nem győzött meg.

Furcsa világról mesél ez a történet, a hatalom demoralizáló hatásáról, a militarista szervezetek által kialakított társadalmi struktúrákról, a végletekig fajult manipulációkról, ellenőrzésről, a társadalomban várható események, tervezett beavatkozások, egyéni reakciók szimulációjáról, a mentális kontrollról és elfojtott indulatokról, erkölcsi dilemmákról… Tele van érdekes ötletekkel a regény.

De kinek is a dilemmáiról? És kinek az erkölcseiről? Mert akármennyire is elfogadjuk a mindentudó tnop narrátort, a történetből mintha időnként kibújna egy másik mesélő, Szabó Sándor nagyon is földi etikája. És felmerül az a kérdés, hogy van-e az írónak joga ítéletet mondani egy ismeretlen értékrend felett vagy saját erkölcsi meggyőződése alapján minősíteni egy vadidegen világ szereplőit. Ja, hogy ő alkotta ezt a világot? Akkor pontosítsuk a kérdést: lehet-e, lehetséges-e szavakba foglalni egy idegen világot úgy, hogy az író távolságtartóan megtartsa teljes objektivitását? És közben mindenkit meggyőzzön arról, hogy főhőse mond ítéletet világa dolgai felett? Akár úgy is, hogy magyarázkodás helyett tetteivel fejezi ki véleményét. És közben meghagyja nekünk annak az élményét, hogy abban a furcsa, kifordult, nekünk talán perverznek tűnő világban ez csupán az ő meggyőződése. Mert ugyanúgy, ahogy sokáig neki, úgy a többi tnopnak is minden elfogadható és igazolható, ami célszerű. Mert ez a kifejezés a tnop világ egyik rendezőelve.

A regény másik „problematikus” szereplője a szintén visszatérő Nina alakja. Az író saját magának szinte a végsőkig leegyszerűsítette, pontosabban korlátozta a lehetőségeit azzal, hogy az idegen világban élő embert kemény mentális befolyással idomította a tnop életmódhoz. Nina úgy viselkedik, olyanokat tesz, amire agyát dresszírozták. Lehet, hogy nekünk, sőt időnként még Pnaknak is elítélendőnek tűnnek cselekedetei, ő viszont átprogramozott tudatával egy pillanatra sem kételkedik tettei helyességében. Az ő karaktere ilyen egyszerű. Sajnos, mert az viszonylag gyorsan bebizonyosodott, mennyire könnyű(?) módosított agyú jellemeket alkotni.

Hogyan is mondtam a bevezetőben? Hogy egy írónak mindig izgalmas feladat összerakni egy elfogadható képzelt világot. Benépesíteni egy vagy több bolygót, lakosainak elfogadható biológiai hátteret adni… stop! Nézzük meg a mi Pnakunk biológiáját! Mennyire tűnik hitelesnek az író által rendelkezésünkre bocsátott információk alapján. Egynemű bundás lény, nagy, kiereszthető karmokkal, csőrrel és kloákával. Orra(i), melynek nyílásai a feje két oldalán vannak, egyben szexuális játékszere is, összedörzsölésükkel erotikus csodákra képesek. Szőrméjének állapota, fénye pszichés és fizikai hogylétét tükrözi, felborzolása érzelmi reakcióit érzékelteti. És csőrében fehér fogak találhatók(?), melyek kivillantásával tnop mosolyt varázsol az arcára. Növényi és állati táplálékot is vesz magához, vízben nagy biztonsággal mozog. Öltözködéséről nem sokat tudunk, az a benyomásom támadt, hogy általában bundája melegére hagyatkozik, és csak néha, célszerűségi okokból ölt magára műbundát, fegyverövet, páncélt, védőruhát.
Hitelesség, hm…

Nincs értelme kutatni, hogyan keveredtek össze a földi madár és emlős vonások, csak két megjegyzésem lenne. Dessine-moi un mouton helyett, légy szíves, Sándor, rajzolj nekem egy tnopot! Ha szabad, legyen csinos, pöttyös bundájú jókedvű lény, mint amilyen a fiatal Pnak volt.
És egy apróság: ezek a szuperérzékeny orrú lények a nózijukkal simogatják, kényeztetik, izgatják egymást, de soha nem csókolóznak, akkor meg minek mond olyat a kapitány, hogy „Minden tolóerőre szükségünk lesz, ha nem akarunk belecsókolni Tnopja felszínébe a zuhanás végén”.
Kötekedés vége.
Köszönjük a tnop regényt, érdekes, szokatlan volt, és ha nem is győzött meg arról, hogy a „tnopok nem is annyira idegenek, az emberek nem is annyira emberiek, mint azt gondolnánk”, de arról mindenképpen, hogy az emberek, ha tnopokról is írnak, mindig emberek maradnak.
És ez így célszerű.

Utóirat: ahogy azt a figyelmes olvasók minden bizonnyal már észrevették, a szerző végül nem tudott ellenállni kitartó presszionálásomnak, melynek eredménye a cikk elején díszeleg. Még annyit tett hozzá, idézem: „Elkészült a nagy mű - hűen kiábrázolja azt, hogy azon lehet vitatkozni, hogy tudok-e írni, de azon semmiképp, hogy rajzolni tudok-e. :) Ezt tényleg ki akarod tenni? Ha igen, említsd meg, hogy nem grafikusként akarok befutni...

Utóirat2: a tnopfej nézegetése közben a következő ötletem támadt, melyet az íróval is rögvest megosztottam: Kedvem lenne meghirdetni egy pályázatot, "ki tudja leghívebben lerajzolni Pnakot?" címmel. És a győztes kapna... Ellenérdek helyett (mert azt már, ugye, olvasta) egy Ellen... szóval valamilyen Crabe vagy Cs. Szabó könyvet.
Tehát, nosza rajta, vállalkozó kedvű olvasók/rajzolók!

A könyv főoldala, letöltése.