Viadalív - Csupor Béla ismertetője

Először megjelent: csuporbela.extra.hu, 2008.03.26.

Be kell vallanom néhány dolgot...
Az egyik az, ha egy könyvesbolt polcán találkozom először a kötettel, valószínűleg le nem vettem volna onnan. Igen, a borító miatt. Szabadkozott is a szerző, amikor személyes találkozásunkkor a kezembe adta a könyvet. Sajnos, volt – van – miért. De ez nem A. Tylor Crabe a.k.a. Szabó Sándor hibája. Úgyhogy, ennyit a borítóról.
Ami pedig a regényt illeti…
A másik, amit bevallok töredelmesen, absz. nem ismerem a világot, amelyben a regény játszódik, amelynek elemeit átveszi, amelynek a fonalát továbbviszi. Szégyen-nem szégyen, bizony nem olvastam az előzményeket, se az Isten hajóit, sem mást; egyetlen Dark Space regényt vagy novellát sem a sorozatból.
Aztán felütöttem a regényt, és olvasni kezdtem…
Felütöttem, olvasni kezdtem, és már az első néhány oldal után megtörtént a csoda, megérintett, rabjává tett a történet. Persze hogy felfedeztem a bibliai párhuzamot, de nem zavart. Persze, hogy érzékeltem, jócskán van itt fantasy is, nem kevés, viszont az sem tudott zavarni. Igazából, semmi sem zavart. Csak olvastam, és olvastam, minden oldalnál arra várva, hogy lapozni tudjak, újabb fordulata kapjon el a történetnek.
Logikai bakik, bukfencek? …tudomén! Talán. Nem értettem a beltengereket, a Lentiek Fentiek viszonyát, túl későn kezdte talán ábrázolni az író azt is, hogy a Dominium tulajdonképpen egy fejlett technikai civilizáció romos maradványa, mosdókkal, WC-kkel,sportpályákkal, a nagy, dús keblek is zavartak, nem mint ha nem szeretném a dús, rengő kebleket, csak oktalannak láttam kiemelni oly sokszor. (Tudom, hogy a regényt átdolgozták dolgoztatták. Talán akkor…került bele?)
Jól felépített világ ez, s azt kell mondjam, jól beleilleszkedik a kerettörténetbe. Még így is, hogy az előzményeket nem ismerem.
Gratulálok, és ajánlom mindenki figyelmébe, aki még nem olvasta volna! Kesergek azért. Mert tudom,hogy tervbe volt véve a folytatás(ok) kiadása. Nagy veszteség, ha sohasem ismerem meg!