A 'Szentfazék' könyvek

A "Szentfazék" név alatt eddig egy könyvem jelent meg (Tábori szentfazék), egy másik (Szilveszteri szentfazék) az elkészülés határán egyensúlyoz már egy ideje, már kiformálódott, csak életre kellene lehelni valahogy a kéziratot. A szereplőikhez azonban kapcsolódik még több (zömmel fiókban heverő vagy csak tervbe vett) írás is, ezek együtt alkotnak egy külön kis blokkot az írói világomban. (Talán a legkedvesebbet.)

A Szenfazék születése

Megtérésem óta próbálkoztam azzal, hogy a hívő életről írjak, már csak azért is, mert amiket ezzel kapcsolatban olvastam, nem adták vissza azt, amiben benne éltem, ahogy én láttam a dolgokat. Vagy túl száraz, túl lelkieskedő volt, vagy a vallás valamelyik negatív mellékhatását emelte ki és fordította tragikusra a történetet az író. Én meg (korábbi hiedelmeimmel ellentétben) mindezt úgy éltem meg, mint egy normális, természetes emberi közösséget, amiben ugyanúgy vannak örömek és gondok, mint mindenhol máshol, talán az öröm kicsit mélyebb, a gondok meg kissé agyamentebbek... Egy-két novellát sikerült is írnom, amiben már elkezdtek kiformálódni a későbbi Szentfazék szereplői, bár ezek még nem voltak direkt vallásos írások (mint ahogy a Tábori szentfazekat sem szántam direkt gyomorszájba evangelizáló regénynek). A végső lökést azonban Adrian Plass "Kegyes kétbalkezes" sorozata adta meg, amikor is helyére került az utolsó alkotóelem is: a humor. (Méghozzá olyan humor, ami nem elvicceli a dolgokat, hanem éppenséggel arra tesz alkalmassá, hogy mélységükben szemlélhessük őket.) Innentől fogva már csak két pályázat kellett, hogy valami ösztönözzön is. Egy Reformátusok lapjásra elkezdtem írni a "Kezdő táborvezető naplóját", persze hamar abbahagytam, mert még csak hirtelen ötlet volt. A Harmat kiadó "Magyar kétbalkezes" pályázatára már elkészült egy teljes írás, ami a táborozás témájától elszakadt, viszont megszületett a gyülekezet (illetve még csak az ificsoportja), ami a szereplőgárdát adta. Utólag kiderült, hogy rossz pályázati kiírást kaptam, így alaposan túlléptem a megadott terjedelmet, de magára az írásra felfigyelt mind a Harmat, mind a Parakletos kiadó is, majd a levelezés elakadásával végül a Parakletosnál kötött ki a koncepció és született meg a Tábori szentfazék. (Magát a cím egyébként a feleségem ötlete alapján lett ez, én eredetileg "Táborba szállás" néven akarta futattni, de felhívták rá a figyelmemet, hogy nem szerencsés két olyan szót egymás mellé rakni, ami így végződik és kezdődik...)

Bővebben a Szentfazekakról:

Szentfazék Mi-ki-csoda
Szentfazék részletek
Kapcsolódó novellák
Tervezett szentfazekak

Címkék: szentfazek