Ian Watson: Az Úr világa

Beholder kiadó, 2004.


Watson az utóbbi időben többször is megfordult Magyarországon, kis túlzással nincs sci-fi rendezvény nélküle, ami nem egy rossz dolog. Interjú is készült vele, megjelent novellája, kiadták egy gyűjteményes kötetét, s végül a Beholder is előállt Az Úr világa című regényével, amit akár a szerzővel is dedikáltathatott az, aki elég gyors volt. Watson nevét tehát elég jól felfutatták, már csak ezért is érdeklődve vettem a kezembe a regényt: nézzük csak, mit tud ez a bajszos, látatlanban is szimpatikus angol úriember?

A borító maga nem egy csúcskategória, de nem is olyan rossz. Az alapszín kellemes. "Szép kék borítója van, azt mondták. Szó szerint azt ajánlották, hogy sok kék borítós könyvet kell kiadni. " – mesélte pár évvel ezelőtt Szűcs Róbert egy Vonnegut kötetről Erdei Pálmának, aki a hazai sci-fi helyzetéről írt tanulmányt. (Megjelent Az idő hídján c. Möbius kötetben, 325. old.) Ez a recept azóta is bevált, és igazat is kell adni neki, valóban illik az ilyen jellegű könyvekhez ez a szín. Egyedül az a túlméretezett sütihez hasonlító dolog zavar be, amiről a regényt olvasva kiderül, hogy egyfajta űrállomás, kisbolygószerűség. Talán jobb lett volna kevésbé legömbölyített formákkal megrajzolni.

Az első oldalakon két érdekes információra bukkantam. Az egyik a fordítás alapjául szolgáló regény megjelenési éve: 1979. Ennek fényében kicsit érdekes a fülszöveg megállapítása, miszerint "napjaink egyik legizgalmasabb és legkalandosabb sci-fi regénye". Persze a "napjaink" szót lehet tágabban is értelmezni, bár így kicsit félrevezető. A másik érdekes dolog pedig a szerző köszönetnyilvánítása, amiből kiderül, hogy a könyv megírása alatt irodalmi ösztöndíjban részesült. Szerencsés fickó, kíváncsi vagyok, itthon mikor kap majd valaki ösztöndíjat arra, hogy megírjon egy sci-fi regényt…

Na de a körítés után térjünk rá magára a műre. Az első oldalon található részlet valami jó kis lövöldözős – űrhajós sztorit sejtet, a fülszöveg meg inkább mélyebb gondolatokat, egy kis misztikumot, teológiát. Ha ezeket valaki jól ötvözi, az valóban ütős regényt eredményezhet, a többfajta alkotóelem szerencsésen kiegyensúlyozhatja egymást. Nos, Watson ezt meg is próbálja. Találkozunk űrutazással, űrhajós kalandokkal, a lézerfegyverek is előkerülnek; az utazók tudósokból állnak, akik ráadásul nem is a B kategóriás sci-fik áltudományos szövegeit lökik, hanem annál sokkal több van mögöttük; hamar szembetalálkozunk különféle rejtélyekkel, mind kívül, mind a társaságon belül; megérkezve érdekesnek ígérkező s valóban kidolgozott idegen civilizációval, civilizációkkal ismerkedhetünk meg. Ráadásul ezeket az építőelemeket több duplacsavar is gazdagítja, az biztos, hogy Watson nem spórolt az összetevőkkel, amikor a regényt írta.

Azonban valahogy nem áll össze a kép. Nehéz megfogalmazni, hogy mi is a gondom Az Úr világával, mert ha külön-külön nézem, minden rendben levőnek tűnik, ahogy fentebb próbáltam is érzékeltetni. De együtt valahogy nem adja azt, amit pedig adhatna. Izgalmas és kalandos sci-fi-nek nem elég dinamikus, kicsit erősebben fogalmazva lagymatag. Elgondolkodtató kérdéseket felvető filozófiai, teológiai regénynek nem elég mély. Mintha két szék közül a padlóra ült volna valaki. Az egyik ajánló "jól kidolgozott" szereplőket ígér, s ezek a szereplők valóban nem pár vonással odakent alakok, de mégsem tudnak rendesen kidomborodni, igazán elkülönülni, egyéniséggé válni. A konfliktusokon is túl gyorsan átsiklik az elbeszélés, amikor pl. a megismert civilizációk igazi arca nyilvánvalóvá válik pár szereplőnek, akkor vártam, hogy ennek lesz valami következménye, "robban a bomba", de ehelyett szinte zavartalanul folyt tovább az addigi cselekmény. Persze ezt lehet indokolni azzal, hogy a szereplők felváltva járnak az anyagi világban és az Úr világán megismert másik valóságban, amit jobb híján "Mennyországnak" neveznek, s a két valóság nem teljesen átjárható. De ez a fajta késleltetés nem fokozza, hanem inkább tompítja az izgalmakat.

A regényhez illően legjobban talán egy álom-hasonlattal tudom összegezni a benyomásaimat: zsibbadtnak tűnik, mintha álmunkban látnánk valamit, ami talán jó és izgalmas, mégis valahogy tompa. Egyébként ez az álom-motívum több soron is végigvonul a regényen, egészen kitűnő részeket is eredményezve, épp ezért is kár, hogy a részeiben jó regény nem áll össze egy legalább olyan jó egésszé.

Összességében véve nem bántam meg, hogy elolvastam Ian Watson regényét, nagyon sok érdekes és értékes szilánk található benne, s már csak ezek miatt is érdemes megismerkedni vele; de a fentieket is figyelembe véve a fülszöveg melletti ajánlókat ("Az Úr világa szinte túl jó ahhoz, hogy igaz legyen") túlzásnak tartom.



2004-05

www.fantasya.hu
 

Címkék: recenzio