Beholder, 2003


Az első Goldenlane könyv, amivel összefutottam, az Isteni balhé volt. Már előtte is hallottam ezt-azt az írónőről, hogy sokan szeretik, mások túl „könnyednek” tartják, s én is ez utóbbi felé hajlottam, amikor a könyvtárban kezembe került az aranysárkányt ábrázoló kötet. A fülszöveg és egy röpke beleolvasás alapján úgy gondoltam, hogy már ismerem is az egész könyvet: valami felvágott nyelvű nőszemély ripacskodik benne, megspékelve poénokkal meg annak szánt dolgokkal, de igazából felszínes az egész, mondhatni: üres. Azután valami miatt mégis magammal vittem és kicsit jobban beleolvastam – és fél óra múlva már teljesen el voltam ragadtatva. Az a furcsa – vagy mondhatom különlegesnek is – hogy gyakorlatilag minden igaznak bizonyult, amit korábban hallottam, a regény tényleg nem fekszi meg az ember gyomrát, könnyed, hangulatos, sőt, talán a bájos szó a legmegfelelőbb rá, de ami igazán tetszett benne: a könnyedség mögött egyáltalán nem volt üres és komolytalan, sőt, még átgondolatlan sem.

A szereplők jól bevált sablonokból építkeztek, de ezek a sablonok (figyelem, a sablon nálam abszolút nem negatív értelmű kifejezés!) olyan furfangosan, csavarosan lettek összepakolva, hogy könnyedén kiállták azokat a próbákat, amiket rájuk mértem, hogy mögéjük lássak. Nagyon valóságszerűen, okosan, átgondoltan formálták meg őket, megfűszerezve a több nézőpontú narrációval, a mögöttes világ is plasztikus hatást keltett, mind apró részleteiben, mind nagytotáljaiban. A legjobban mégis a szereplők egymáshoz való viszonyulása tetszett: tényleg hatottak egymásra, formálták egymást, s ez ritka, sokaknak elég feladat plasztikusan megalkotni egy-egy karaktert, majd utána szinten tartani, az átélt kalandok, megismert egyéb szereplők úgy pattannak le róla, hogy alig hagynak valami nyomot. Egy szó, mint száz, a maga nemében remek kis írásnak tartom az Isteni balhét mind a mai napig, s valami hasonlót vártam akkor is, amikor kezembe vehettem A herceg jósnője címet (és a szép nagy J. GOLDENLANE nevet…) viselő kötetet.

Nos, kicsit másnak bizonyult, mint amit vártam. Az Isteni balhé ’in medias res’, kapásból pörgős kezdése helyett itt lassan csordogáló, vérszegényebb elbeszélésmóddal találkozunk. Leginkább régi regényekhez hasonlítható: a főhős születéséről, neveltetéséről, eszmélődéséről olvashatunk. Néhol ugyan megcsillan valami abból a fajta humorból, ami a másik Goldenlane kötetet jellemezte, de nagyon oda kell figyelni, hogy észrevegyük s értékelni tudjuk. Másfajta könyv ez, át kell rá állni, megszokni, megrágni, amíg összeáll a (világ)kép, s el tudunk merülni benne.

Ezt több apróság is nehezíti. Sok olyan szót használ, amit nem igazán fantasy regényekhez szoktunk kötni: szövetségi kormány, nyelvészet, kultúrantropológus, egyetemi tanács, stb. Ráadásul a korinorisi civilizációban egy olyan vegytiszta (vagy a főhősnő szerint letisztult) társadalommal találkozunk, ami a materialista utópiáiknak is dicsőségére válna: babonás tartózkodás mindenfajta babonától, a várost az egyetem köztiszteletben és megbecsülésben álló urai irányítják, minden jelentős ember végletekig felvilágosult és kiművelt. Némileg már groteszk és eltúlzott, parodisztikus az egész, s talán nem véletlenül, hiszen ellenpontot képez a szithan kultúra önmagában értelmezve bizonyára logikus, de korinorisi szemmel szörnyű, babonás és értelmetlen világával. Mindenesetre mindkét kultúrkört és a találkozásukat is szépen kidolgozva tárja elénk az írónő, bár – nagyon helyesen – az egyes szám első személyben mesélő narrátor nem tud kibújni magából, s a szithanokról is korinorisiként beszél korinorisiaknak. (Olvasóként nekünk is egy „hazai” egyetemi polgár bőrébe kell képzelnünk magunkat, ez sem tiszta elsőre, de mikor kiderül s sikerül a váltás, sokkal érthetőbbé válik minden.)

Az „anakronisztikus” szavak miatt sokáig azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen technikai – fejlettségi szinten áll az elénk tárt világ, hiszen az egyetemközpontú város a maga szakbarbár professzoraival s a nem kevésbé könyvmoly főhősével akár napjainkban vagy a távoli jövőben is létezhetne, s – mint azt már egyszer említettem – nem várná az ember, hogy egy fantasy regényben találkozik vele. Természetesen számos eltérő fejlettségű, berendezkedésű civilizáció létezhet ugyanabban az időben, s valahol erről is szól a történet, hiszen az egyetemi város oda-vissza küldöttségeken keresztül találkozik a szithanokkal, akik végre már beleillenek egy „hagyományos” fantasy regénybe is akár, s innentől kezdve kicsit felgyorsulnak az események, bár azt a sebességet soha nem érik el, amit pl. az Isteni balhé kezdettől fogva diktál. De az igazat megvallva, ehhez a környezethez, ehhez a főhőshöz (aki nő, méghozzá csúnyácska, s – egyelőre – nem is változik át széppé, mint az oly sokszor történik a csúnyának induló hősökkel) nem is illene egy olyan pörgős cselekmény.

Izgalmakban persze nincsen hiány. A korinorisi küldöttség, majd még inkább a magára maradt főhősnő folyton mellényúl, hiszen nem ismeri a szithan kultúrát, szokásokat, s jó szakbarbárként jó ideig képtelen is arra, hogy megértse. Azonban ezek a félrenyúlások valahogy mindig jól sülnek el, ez egy idő után már-már zavaró, s súlytalanná teszi a veszélyeket, az ember már nem is izgul, hanem inkább azon gondolkozik, hogy ebből a baklövésből milyen értelmezéssel lesz hőstett. S akár azt is hiheti, hogy átlát az írónő módszerein, de rájön, hogy őt (is) becsapták, amikor a végén jön egy ügyes kis csavar, s a baklövés-hőstettek a helyükre kerülnek, s a kulcs mindehhez mi lehetne más, mint maga a herceg, akinek eddig a botcsinálta jósnőjével foglalkoztunk.

Összességében véve – mikor megszabadultam az Isteni balhé utáni elvárásaimtól – nagyon kellemes élménynek bizonyult A herceg jósnője (amiben szerelmes regényhez illő címe ellenére sincs túl sok szó gyengéd érzelmekről). Szépen – és egyedien – kidolgozott világa, több plasztikus szereplője, lassan de biztosan csordogáló cselekménye tartalmas szórakozást nyújthat. Pár dologba persze bele lehetne kötni – engem a hősnőt eposzi jelzőként kísérő ájulások kifejezetten zavartak, na meg fair lett volna feltüntetni azt a címlapon, hogy a kötet mindössze a történet első része -, de mindenképpen meggyőzött arról, hogy érdemes a szorgalmasan jegyzetelő értelmiségi fanatsyhőssel tartani a most megjelent következő regényben, A jósnő hercegében is.



2003-11-18

www.fantasya.hu