Telefonokról

Eddig négy telefonom volt életemben. Mármint mobil, azt az egy, rövid vezetékes eltévelyedést nem számolom ide. Első három mobilom esetén igaz volt, hogy mindegyik jóval többet tudott az előzőnél, bár ez valahol a készülékek fejlődésének is a következménye. (Apropó, egyik nap a begyújtós, 1995-ös újságban láttam egy reklámot, féltégla Nokia akármi, laza 65 000 akkori forintért, most 49 900 ft árengedménnyel. A 65 000 már az árengedményes ár, tehát nem abból jön le. Na ez ütött.)

Szóval a mobiljaim.

Az elsőt nem én akartam. Talán 1999-ben kaptam, egy előfizetéses Nokia 3210-es volt, szép szürke és antenna nélküli, ez akkor inkább kivétel volt, mint szabály. De biztos 1998 után volt, mert emlékszem, a teológus gólyatáborban volt egy druszám, aki már akkor mobillal feszített és az nagy szó volt, talán más nem is nagyon rendelkezett ilyesmivel. És valahogy éltünk úgy is, ma már elképzelni sem tudom, hogyan. Tehát 99 lesz az, mert 2000-ben mentem Írországba és oda nem vittem magammal, tudatosan. Ergo már kellett hogy legyen.

Ez a 3210-es még telefon volt. Lehetett vele telefonálni és sms-t írni. Akkor kompaktnak tűnt, ma már egy nagy bumszli, nehéz vacak és fáj, ha a képernyőjére néz az ember, a pixeles még enyhe kifejezés is rá. Mit 65 000 szín... Kettő. Szürke meg üveg. Nem sokat használtam, sose voltam nagy telefonáló, bár az első reggel, amikor mellette ébredtem, felhívtam pár embert (elsőnek a nagymamámat...), meg váltottam pár sms-t is, de ezt a gyengeséget betudom az újdonság varázsának. A készülék valahol még megvan, egy ideig vésztartalékként szolgált a kocsi kesztyűtartójában lapulva, SIM kártya nélkül, de egy szivargyújtóról üzemeltethető töltővel megspékelve. Ebben a konfigurációban egyetlen egyszer használtam, amikor a rendes telefonom lemerült és sürgős beszélnivalóm akadt a nejemmel. Most gyerekjáték kategória, de annak sem túl népszerű, hirtelen azt sem tudom, melyik ágy alatt lapulhat.

Ötödévesen egy elég durvára sikerült felújítás miatt összeköltöztettek egy évfolyamtársammal, aki sok egyéb mellett (és tanulás helyett) telefonnepperkedéssel is foglalkozott. Na ott aztán ki lettem képezve, főleg, hogy volt egy bejáró ismerőse, akivel nagyon jól el lehetett beszélgetni, feltéve, ha a telefonok vagy a számítógépek volt a téma. Igen érdekes készülékeket láttam, kitanultam a típuskhibákat, pár fogást, hogy hogyan lehet elsózni sérült készüléket. (Pl. volt egy szétcsúsztathatós modell, ami néha annyira szétcsúszott, hogy nem csúszott szét. Na ezt úgy sózta el a szobatársam, hogy a kuncsaftnak beadta, ez nem bug, hanem feature, lehet választani, hogy az automatika csúsztatja szét, vagy manuális üzemmód.) Büszke vagyok magamra, mert a körülmények ellenére egész jól bírtam: csak két hónap múlva cseréltem le az első telefonomat, méghozzá állítólag igen jutányosan, egy alig használt Sagem MW3026-ra. Az alig használt - állítólag - azt jelentette, hogy valami ismerős vette a húgának, mert a hölgy folyton leamortizálta a készülékeit, de kiderült, hogy ez a leamortizálás konkrétan az antennás készülékek kiálló részeinek letörését jelentette. Szegény Sagem is antennás modell volt, így gyorsan kimentették a hölgy retiküljéből és egy antennátlan modell után néztek - na ez lett az én jó öreg Nokiám. Vagyis rosszul írtam - az első készülékem már nincs is meg, amivel manapság néha a kishölgy játszik (és a kocsi fedélzeti telefonja volt), az ezek szerint az én húgom exe lehet.

Na, ez a Sagem hatalmas ugrás volt a Nokiához képest. Volt példáult animált képernyővédője, egy repülő szálldosott rajta, pixelesen és monokrómban, de akkor is képernyővédő. Azonkívül még antennásan is kisebb volt, mint a 3210-es. Sőt, úgy volt a súlypontja, hogy asztalra téve tök jól meg lehetett pörgetni. De ami fő: volt rajta... WAP! Jól emlékszem, micsoda izgalmas érzés volt, hogy felszálltam a hatos villamosra, zsebemben a "vadiúj" telefonnal és arra gondoltam, magammal hordom az internetet. Rövid ideig még valami 500 ft-os havi általánywapra is befizettem, de aztán kihasználatlanság miatt letettem róla. A modell irodalomtörténeti érdekessége az, hogy rajta olvastam először Nemes István e-mailjét a Dominium (első megjelent regényem) kiadásáról. Ja, és ezt már lehetett rezgőre is állítani, így néha előadásokon is bekapcsolva hagytam, bár nem tudom, minek. Mondom, soha nem voltam nagy telefonáló.

Ezzel is elpötyögtem egy darabig, lediplomáztam mindkét szakon, majd eljegyzés, esküvő, állás, hűen szolgálta azt a kevés hívást, amit bonyolítottam rajta. A sorsát - az egyre jobban elgyengülő aksi mellett - az pecsételte meg, hogy új szolgálati lakásba költöztünk, ahova már nem akartam átvinni a vezetékest telefont, mert azt tényleg nem használtuk semmi értelmesre a modemes neten (ilyen is volt) kívül, én meg valahol olyat hallottam, hogy mobiltelefont is lehet netes modemként használni. Arra magamtól is rájöttem, hogy a Sagem ehhez kevés lesz, így az új lakásba költözés után felkerestem a helyi Pannon lerakatot és előadtam az igényeimet. Így gazdagodtam a harmadik, egyébként ma is aktív mobilommal, egy Sony Ericcson K300i-vel. Na ez olyasmi lehetett, mint MiG-21-ről átülni a Gripenre. Sorolom:

- színes kijelző, kivehető fényképekkel
- fényképező
- wap, de grafikus felületű, sőt, még letölthető böngésző is rendes weboldalakhoz
- naptár, szintén grafikus
- hangfelvevő
- hanglejátszó
- meg sok egyéb, pl. amőbajáték, most már egész jól kiismertem a legnehezebb fokozatot is és simán elverem

Na meg persze egy (drága) adatkábellel internet a számítógéphez.
És itt kezdődtek a gondok, az adatkábellel.

Az első felcsatlakozás tök jól ment, bár a szoftverrel szenvedtem egy kicsit, de ez semmi volt ahhoz képest, hogy nem tudtam kivenni az adatkábelt a telefonból. Tök ciki, de tényleg. Ma már tudom, hogy csak kicsit felfelé kellett volna billenteni és kicsúszik, de ez valahogy nem akart összejönni. De Tarzan erős, fúr másikat: csak kiszedtem az adatkábelt, csak aztán a csatlakozóaljzat kissé tájkép-csata-után jelleget öltött. Esztétikai szempontból nem is zavart volna, csak éppen nem akarta tölteni az aksit, gondolom, mert nem érintkezett. Na itt kezdtem ideges lenni. Boltba vissza, bár tudtam, a felhasználói hülyeségre nem terjed ki a garancia. Nézte is az eladó, majd átvitték egy másik helyre, ahol kipiszkálták a csatlakozót és onnan kezdve töltött - mindezt ingyért. De a műanyag részeken ez nem segített, nem védték rendesen a fémlaposkákat, így az adatkábel rendszeresen benyomta, de egy tű segítségével mindig ki tudtam piszkálni annyira, hogy átmenjen a delej.

Ezzel a telefonnal is egész sokáig elvoltam, egész mostanáig. Meghalt benne egy SIM-kártya, de azt helyben, igen gyorsan és egyszerűen lecserélték a szám megmaradásával (mármint a telefonszám megmaradásával) a dorogi pannonnál, ráadásul közepesen aktív telefonhasználó lettem, mert új munkámhoz szervesen hozzátartoznak az egyeztetések, nem árt, ha folyton elérhető vagyok. Kapcsolat a nyelviskolákkal, hallgatókkal, céges megrendelőkkel, órák lemondása, átszervezése, új tanfolyamok érkezése, immár nélkülözhetetlen munkaeszköz számomra a mobil. Az egyre cseperedő utódom is kiemelt figyelmet fordít rá, nagyon szereti nyomkodni, néha a billentyűzár sem akadály. Adatkábelt már rég nem használok hozzá, nálunk is beköszöntött a szélessáv korszaka, ennek ellenére többször kellett műteni a csatlakozót - de néha csak a ráolvasás segített. Aztán egyszer repült egyet a készülék - egy gyerekkéz is volt a dologban, az ellenőrzés lazaságával visszaélve - és azóta a csatlakozó meghalt. Valami belül szakadhatott meg, mert akármennyire felpúposítom, nem kap áramot. Ez pedig ciki a használhatóságot tekintve. Fájó szívvel új telefon után kellett néznem.

Igen céltudatosan összeszedtem az igényeimet. Ilyen készülékre van szükségem:

- lehessen rajta telefonálni
- lehessen rajta sms-t küldeni és kapni
- és kész
(esetleg hosszú készenléti idő).

A legkevésbé sem érdekel, hogy a telefonom mennyire menő, mennyire árulkodik az anyagi helyzetemről (meg tudnám venni a drágább árfekvésű kütyüt is, de minek?), mennyire dizájnos és mennyire van telezsúfolva tök felesleges funkciókkal. (A Sony Ericcsonnal nem tudom, mikor fényképeztem utoljára, a netezésről már nem is beszélve, zenét sem hallgatok ilyenen meg más hordozható izén sem.) Tehát nekem a legprimitívebb, legalapabb készülék kell, de lehetőleg új, mert fontos, hogy működjön, sokáig működjön.

Nem volt könnyű ilyen speciális mobilt találni, de végül sikerült. Egy kártyafüggetlen LG GB102-es lett a nyerő. Kicsi, vékony, könnyű, és nem tud semmit, csak telefon. A Sony Ericcsont sem nyugdíjazom, mert megoldottam a töltését: egy régebbi, megörökölt márkatársa aksijáról is elmegy, a másik készülékben feltöltöm az aksit és kész. De ez napi használatra nem az igazi, ráadásul néha rájön a bolondóra a régebbi típusú áramforrástól. A bankos sms-eknek fenntartott SIM-kártya azért szépen ellesz benne.

Hát így állok most mobilügyileg. Nem vagyok menő ilyen téren se, de ez van. A következő kütyüm egy e-book olvasó lesz, de nem most: ott is megvárom, amíg letisztulnak egy kicsit a dolgok, leginkább saját igényeimet tekintve. Addig meg elvagyok a netbook szolgálataival is...

Címkék: blogmagán