Pannoni Pathó Pál elemzés

Fülöp Gergely (Ghery) volt olyan kedves, hogy egyik szemináriumi dolgozatát az egyik e-könyvemről kövesse el, szíves engedélyével most közreadom a szöveget.

 

 

Szabó Sándor: Pannoni Pathó Pál

 

Rovásírás, plazmaíj és interplanetáris genealógia

 

 

Szabó Sándor, írói nevén (A. Taylor Crabe) magyar sci-fi író. 1979-ben született Bácsalmáson. Jelenleg egyéni vállalkozóként dolgozik, írással, fordítással és nyelvtanítással foglalkozik, korábban négy évig volt középiskolai tanár. Személyiségében, életfilozófiájában, munkásságában meghatározó a református szellemiség. Fiatal kora ellenére számos művet publikált már, sci-fit és nem sci-fit egyaránt. Nem sci-fi műveit többnyire a keresztyén szépirodalom kategóriába pozícionálja. Alkotóként azért részesíti előnyben a tudományos-fantasztikus irodalmat, mert fantáziáját szabadjára engedheti, nem kötik a hagyományos irodalom zártabb keretei. Számára a science-fiction nem téma, hanem nyelv; a ma emberéről szeretne írni a sci-fi nyelvén.” Így kezdődik az a wikipédia szócikk, ami a következőkben tárgyalt kisregény szerzőjéről szól. Ez a pár sor a maga módján remekül összefoglalja az író munkásságát és később még egy listát is közöl az eddig megjelent műveiről.

 

A lista azonban hiányos. Többek között a Pannoni Pathó Pál is hiányzik róla, ami ugyan hivatalosan nem jelent meg, de az interneten bárki számára hozzáférhető a szerző által teljes értékű e-könyvvé szerkesztve. Ebben a formában a Fonyódi Tibor és Szélesi Sándor által létrehozott Mysterious Universe sorozat félhivatalos tagja, mely eredetileg egy olyan jövőben játszódik, ahol a magyarok leszármazottai a Pannon bolygóról kormányozott Turáni Csillagszövetséggel galaktikus birodalmi tényezőnek számítanak. A PPP különlegessége, hogy nem ezen a vonalon halad és látogatást teszünk az eredeti Földre, ami gyakorlatilag csak a nevében azonos azzal, amin mi is élünk.

 

 

Nagy erénye azonban, hogy még akkor sem veszít az erejéből, ha erről mit sem tudunk. Teljesen tudatlanul belelapozva a stílus lesz az, ami azonnal rabul ejt minket. A borítóként szolgáló első oldalon rögtön ízelítőt kapunk a várható szövegből az egyik szereplőtől származó idézet formájában: „Majd ha az én kezemben egy aktivált plazma íj lesz, az övében pedig egy odabilincselt betontömb. Majd akkor lerendezzük.”. Ezután a szerző önmagához képest tárgyilagosan elmagyarázza a következő pár oldalban, hogy mit is tartalmaz az imént letöltött PDF fájl. A 80 digitális a4-es oldalból 72-t tesz ki maga a mű, az utolsó pedig egy szintén az ő nevéhez köthető könyv ajánlója.

 

A tényleges szöveg Pathó uram egy olyan felkiáltásával indul, amiről bátran állíthatjuk, hogy mindenkinek a Csákányi László által megszólaltatott Döbrögi urat juttatja eszébe. És ez nem is olyan meglepő, hiszen mindkét mű eredetije azonos korszakban született és a két szereplő is sok tekintetben hasonlít egymásra. Ezt az érzést tovább erősíti a régies nyelvezet, így hamar szinte ellenállhatatlan vágy támadhat bennünk, hogy hangosan, a szerepeket játszva olvassuk a szöveget.

 

A szereplők egytől egyig archetípusok és ezt semmi sem próbálja elrejteni. Megtalálható a nagyhatalmú, de igazából semmit sem csináló karakter; az előző hátsó szándékoktól sem mentes jobbkeze; a naiv főhős, aki gyakran kerül rosszkor, rossz helyre; a szótlan harcos; a hanyagolt, a majd később felfedezett és a gyönyörű, de elérhetetlen lány; a háttérben ármánykodók és a legfeljebb kétdimenziós hangulatfestő mellékszereplők is.

 

Mindezek egy olyan történetben, amiben igazából semmi új nincs. A nagyhatalmú személyes problémája okán, a jobbkezén keresztül megbízza az elérhetetlen lány után sóvárgó, kissé béna főhőst, hogy az tudományos alapossággal igazolja a Pathó család nemesi származását. A csóró egyetemista persze a saját céljai érdekében rááll, és természetesen fogalma sem lehet róla, hogy ezzel mibe keveredik.

 

Ha egy kis időre felfüggesztjük a PPP olvasását és eltöprengünk az addigiakon és az azok alapján várható eseményeken, akkor az újrakezdés után legtöbbször azt fogjuk tapasztalni, hogy igazunk volt. Ha nem is minden fordulat, de az összes kötelező csavar kiszámítható. Viszont nem teljesen egyértelmű, hogy ez baj-e. Egyrészt megbocsátható, hiszen tökéletesen újat senki sem várhat egyetlen írótól sem. Ugyanakkor az agyonhasznált klisék képesek akármilyen jól megírt történeteket is érdektelenségbe - jelen esetben a lomtárba - süllyeszteni. A jó író abban különbözik a középszerűtől, hogy a már ismert kliséket ügyesen variálva, saját stílusában tárja elénk. Persze lehet trükközni. Az egyik legaljasabb húzás pedig az, ha humort használunk.

 

Humorban pedig nincs hiány, hiszen a PPP bevallottan szatirikus mű, Szabó első ránézésre ártatlan, de esetenként kegyetlenül ironikus és szarkasztikus stílusában. Az olvasót igazából nem is a történet, hanem a szöveg viszi magával. Egyszerűen kíváncsiak vagyunk rá, hogy a földi Magyarországot lakó, kissé sötétebb bőrű mádzsárok pesti forgataga után, milyen ízű a Pozsonyban elfogyasztott tengerou gyümölcsou, az egészbe hogyan kerülnek bele a hőseink és egymás után loholó galaktikus birodalmi, turáni és űr-arab titkosszolgálatok, valamint kinek a tökit akarja majd legközelebb leszedetni kedvenc komondoraival a nemes és címzetes Pathó Pál. Azon töprengünk, hogy ez a parodisztikus katyvasz, az összes nyilvánvaló marhaságával együtt vajon, hová fog kifutni.

 

Természetesen ez is csak részleteiben lehet kérdés, hiszen az előzmények alapján garantált a happy end. Húzhatjuk a szánkat, de mindannyian ismerünk jól megírt és kielégítő happy endeket. Az írók és az olvasók is tisztában vannak vele, hogy a jó befejezéssel még a középszerű könyv is remek olvasmánnyá magasztosulhat. És sajnos ez az a pont, ahol Szabó regénye megbicsaklik. Azért hat különösen rosszul, mert az elhibázott befejezést könnyedén tudjuk osztályozni. A PPP lezárása azonban csak elkapkodott: a közvetlen előzmények jobban felpörögnek, mint bármelyik több szálon/idősíkon/képernyőn futó tévésorozat, aztán egyszerre csak az összes szereplő egy helyre kerül. Akit kell, elkapnak, akinek meg kell halni, az meghal és a béna főhős is távozik. Oldalán a későn észrevett lánnyal, a zsebében pedig némi kötelezően nem várt jutalommal. Igaz, nem a naplementébe boldogan élni, amíg meg nem halnak, hanem bírósági tárgyalásra, de ez az apró kitétel már nagyon kevésnek bizonyul a lezárás megmentéséhez.

 

Legkönnyebben talán Rejtő Jenő méltán híres ponyváihoz lehet hasonlítani, ahol a belbeccsel mindenki tisztában van, de a külcsín miatt válik igazi és kedves emlékké. Olyan könyv ez, amiből évek múltán is jó idézni, és ha valaki más esetleg folytatni is tudja, akkor vele is cinkosan össze lehet kacsintani.

 

A Pannoni Pathó Pál ingyenesen letölthető és az író megnevezésével szabadon terjeszthető.


Részlet (Pannoni Pathó Pál, 74. old.):

 

- Akkor lássuk a medvét - mondta a turáni bűnügyi technikus, s a robotkart óvatosan a

felvágott titándobozhoz vezette. A fedél felemelkedett.

- Jegyzőkönyv? - kérdezte az asszisztense kiskéssel és vesszővel a kezében.

- Hát... ha jól látom, egy 2709-es hat puttonyos tokaji asszú, extra nagy, puska alakú

díszüvegben. A titándobozon felfedezhetőek a magyar borok házának a jelzései. Az üveget

különleges belső erőtér védte a rázkódástól.

- 2709-es? - kérdezte az asszisztens.

- Igen. Hat puttonyos.

- Ez biztos, vagy csak rá van írva?

- Hm... - dörzsölte meg az állát a technikus. - Igaz. Ezt nem fogadhatjuk el kritika nélkül. Ezt

még elemeznünk kell.

- Hol van pohár? - kérdezte az asszisztens.

- Ott balra, a bonckések mellett.

 

(Az e-könyv hamarosan felkerül új formátumokban is.)

 

Címkék: recenzio