Cseles apostolok (ingyen e-könyv)

CselesApostolokCimlap2b.jpgA szöveg végére helyezett dátum alapján öt éve, hogy lezártam az első szakaszát a Cseles apostolok írásának. Azóta próbálkoztam vele minden számbajöhető helyen, nem jött össze, így úgy döntöttem, a fiókban tartásnál egy fokkal jobb, ha kiteszem az internetre. A MEK-értesítőre még várok, de addig is letölthető több különféle oldalról és formátumban.

Ajánló:

Málkus egy fiatal, árva templomszolga, akinek a szájánál csak az esze nagyobb. Természetes hát, hogy ő is a csapattal tart, ami Jézus elfogására indul a Gecsemáné kertbe. Kis dulakodás is támad a tanítványokkal, ami során Málkus fülét először levágják, utána visszagyógyítják – de ez a fül már soha nem lesz a régi. Nem elég, hogy a sötétben kissé csálén tették vissza, de ráadásul valahányszor Jézusban hívő emberek közelébe kerül, Málkus füle égni és lüktetni kezd. A fiú tökéletes segítőnek tűnik egy fiatal rabbinövendék számára, akit Saulnak hívnak és arra teszi fel az életét, hogy a kivégzett názáreti összes követőjétől megszabadítsa a világot. A közös karrier épp kezdene beindulni, amikor Sault Damaszkuszba küldik és hirtelen minden a feje tetejére áll...

A Cseles apostolok az újszövetségi egyház születésének történetét beszéli el úgy, ahogy Málkus látta. Fiatalosan, lazán, sokszor pimaszul és szemtelenül, mindenre kíváncsian és mindent értelmezve. A főhős közelről látta az apostolokat és azt vette észre, hogy ők is csak emberek. Az pedig Isten csodája, hogy az lett a cseleikből, ami. 

A Cseles apostolok letöltési lehetőségei:

Kindle (prc) formátumban: http://bookfi.org/dl/2229628/e83745
Epub formátumban: http://bookfi.org/dl/2229634/8d0fe1

Magyar Elektronikus Könyvtárból (.pdf)

Data.hu letöltőlinkek (ingyenes, a lassú letöltést kell választani lentebb):

PDF: http://data.hu/get/7046097/Cseles_apostolok.pdf
Kindle: http://data.hu/get/7054509/Cseles_apostolok.prc

 

Rendszeres hírekért, részletekért, Málkus heti példabeszédeiért lehet lájkolni a Cseles apostolokat  Facebookon is!

 

 

Címkék: ekönyv, kiadatlan