A Harry Potter jelenségre adott egyházi reakciók elemzése


Szituáció


J.K. Rowling angol írónő regénysorozatának és az első részből készült filmnek a sikere világszerte feltűnést keltett, s a különféle reakciók sem maradtak el. A keresztyén (és nem keresztyén) egyházak, személyek és szervezetek figyelmét sem kerülhette el a dolog, főleg azért, mert a Harry Potter regények elég erőteljesen az ’okkultizmusra’, a mágia alkalmazására épülnek. Ez, és a regényekkel, filmekkel kapcsolatos masszív médiakampány több elhatárolódást és ellenreakciót váltott ki, amiket újabb ellenreakciók követtek a “másik” oldalról, látszólag Harry Potter védelmében, de alig álcázva keresztyénség- (és vallás) ellenességüket, aminek kifejezésére az egész Harry Potter ügy jó indokot szolgáltatott. Persze az sem kétséges, hogy hasonló hátsó indíték egyes reagáló egyházi körökben is megvolt, amik gyanakodva szemlélik a “világi” jelenségeket.

Dolgozatomban a médiaetika tárgykörében maradva vizsgálom az egyházak Harry Potterrel kapcsolatos reakcióit. Így csak a szükséges mértékben foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy “sátánista” regény-e a Harry Potter, bár a téma természetéből adódóan ezt a kérdést nem lehet teljesen megkerülni.

A keresztyénség nem homogén, s ez meglátszik a Harry Potter jelenséggel kapcsolatos reakcióiban is. ( Tehát semmilyen értelemben nincs szó arról, amit sok ellen-ellenreakció felvetett, miszerint “az egyház” legszívesebben máglyára vetné a Harry Potter könyveket. Egyrészt mit értenek az alatt, hogy “az egyház”, másrészt az elhatárolódások legalább annyira szóltak a fogyasztói társadalmat gátlástalanul formáló és kihasználó Harry Potter reklámhadjárat ellen, mint a “sátánista” regények ellen.)

A keresztyénségen belül van egy réteg, ami érdemben nem is foglalkozik az egész kérdéssel. A könyvről hallott vagy nem, olvasta vagy nem, de semmiképpen nem lett számára “a könyv” amivel nyilvánosan is foglalkoznia kell. Ez a réteg elég széles, de dolgozatom tárgya miatt azokkal foglalkozom, akik bizonyos értelemben status confessiones-nek vették a Harry Potter jelenséget. (Status confessiones: olyan helyzet, amiben a keresztyéneknek valami módon reagálniuk kell, állást foglalniuk, így kifejezve hitüket vagy esetleg hitetlenségüket.)

Az általam ismert és kiértékelt reakciókat három csoportba osztottam.

Ezek a csoportok: pozitív, elemző elutasító, kategorikus elutasító.

Látható, hogy a három csoport két fő csoportra oszlik, a pozitív Harry Potter mellet, az elutasító ellene van, de a két elutasító közt lényeges különbségek vannak, bár ugyanarra az eredményre jutnak. Vegyük őket részletesen


Pozitív: ez a csoport olyan aspektusokat talál a Harry Potter regényekben, amiket összeegyeztet, megfeleltet az általa képviselt keresztyén tanításnak. Ausztráliában és Hollandiában templomi prédikációk illusztrációjaként alkalmazták fel a mese kellékeit, pl. a pap egy varázspálcát használt, egy másik pedig varázslójelmezt öltött és az ifjúsági misén megjelenteket is erre kérte. Nyilvánvaló, hogy a meséből csak bizonyos elemeket szűrtek le: Potter mint a barátság példája, a jó küzdelme a gonosszal, stb. Kommunikációs célra használtak fel bizonyos külsőségeket, kapcsolópontot keresve, amin keresztül átadhatják az üzenetüket. Ezt homiletikai (az igehirdetés módszertanával foglalkozó teológiai tudomány) szakszóval “ablaknak” hívják. Azonban a jó szándék ellenére nem biztos, hogy helyes ilyen mértékben alkalmazkodni a médiához. Ez a fajta hozzáállás legalább annyira szélsőséges, mint a “máglyára vele” reakció (ami szintén csak bizonyos kultúrkörben fordult elő, s nem szabad egy kalap alá venni pl. a magyar szervezetek elhatárolódásával. Egy könyv és a hozzá kapcsolódó jelenségek elvetése nem azonos a könyvégetéssel!).

Vannak mérsékeltebb, pozitív – semleges hozzáállások is, bár ezek kevésbé hangosak és szenzációsak. Ilyen pl. az, hogy egy lelkésznő elolvasta a regényt, és nem talált benne semmi különösebb kivetnivalót vagy hogy egy hittanos kislány szereti a Potter könyveket.

Mindenesetre a fenti példák is jelzik, hogy keresztyénnek lenni nem jelenti automatikusan azt, hogy Potter-ellenesnek lenni.

Elemző elutasító: ez a csoport viszont Potter-ellenes. Számos képviselője van. Közös vonásuk az, hogy a regényt, filmet, jelenséget egy bizonyos szempontból értelmezi, desztillálja, s kiszűri belőle azokat az elemeket, amiket károsnak, elvetendőnek tart. Itt is van mérsékelt és kevésbé mérsékelt ág, a kevésbé mérsékelt ág hajlamos arra, hogy mindent egy bizonyos sablon szerint értelmezzen, s ebből néha elég érdekes dolgok jönnek ki. (Pl. a Gumimacik mint okkult mese.) De nem ez a leginkább jellemző, csak ez az, aminek leginkább “hírértéke” van, a mai szenzáció- és szélsőséghajhász médiavilágban. Az elemző elutasítók álláspontja felfogható egyfajta irodalmi, kritikai megközelítésnek is, hisz egy bizonyos szempontrendszer szerint vizsgálják az adott művet. Kiindulási pontjuk a Biblia és a keresztyénség tanítása a mágiáról, s ez alapján, a Potter könyveket ennek mérlegére állítva mondják el a véleményüket. (A véleményformálásra pedig nekik is joguk van, bár egyes ellen-ellenreakciókból úgy tűnik, hogy ezt egyesek nem így gondolják.) A véleményalkotás nem csak lehetőség, hanem bizonyos esetben kötelesség is, s ha az elemző elutasítók a Harry Potter jelenséget (tehát nem csak a könyveket) status confessiones-nek, vagyis hitvallási helyzetnek értelmezték, akkor mindenképpen etikailag helyesnek tekinthető a reakciójuk. Azonban ilyen esetekben is oda kell figyelni a hangnemre és az érvelés minőségére; ilyen téren nem minden megnyilvánulás töltötte be azt a feladatot, amit szántak neki.


Kategorikus elutasító: Legnagyobb eltérésük az elemző elutasítóktól, hogy ők nem olvasták a könyvet és/vagy nem látták a filmet. Ennek ellenére véleményt formálnak és azt hangoztatják. Általában ugyanolyan vagy hasonló eredményre jutnak, mint az elemző elutasítók, de sem kommunikációs, sem etikai szempontból nem mindegy, hogy milyen úton érik el ezt. Természetesen ők is elég sok mindent tudnak a kérdésről. Harry Potter körül akkora felhajtás van / volt / lesz, hogy szinte lehetetlen feladat teljesen tudatlannak maradni ebben az ügyben. Azonban a reklámokból, mások reakcióiból összeálló ismeret nem ad elegendő felhatalmazást ahhoz, hogy elítéljenek valamit, amit nem ismernek eléggé. Vigyázat: nem kell félreérteni! Itt nem azt a nézetet propagálom, hogy mindent ’ki kell próbálni’ ahhoz, hogy véleményt alkothassunk róla! ( Ezt a szélsőséges nézetet illusztrálja a következő példa: milyen jogon ítéli el a kábítószerezést az, aki még soha nem próbálta? Ennél a példánál maradva: meglehetősen nagy különbség van egy Harry Potter regény elolvasása és a kábítószer kipróbálása között.) Véleményalkotás előtt törekedni kell arra, hogy olyan mértékig megismerjük a dolgot, ameddig tiszták tudunk maradni tőle. Ennek jó példája az a lelkész, aki csak azután mondott véleményt, miután elolvasta az első részt. Viszont az, aki Harry Potter elítélésével kiáll nyilvánosság elé, s ott pár kérdés után kiderül, hogy a filmelőzetesen kívül nem ismer mást belőle, nem csak etikailag nem áll a helyzet magaslatán, hanem egy komoly kommunikációs hibát is elkövet, amivel az egész egyházát, vallását lejárathatja. “ De mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.” (Első thesszalonikai levél, 5,21)


Bibliai háttér


Harry Potter világában nagyon fontos szerepet játszik a varázslás, a mágia, az okkultizmus. A mesére, bizonyos szépirodalmi művekre a varázslás és a természetfeletti dolgok használata nagyon is jellemző, de az, ahogy Rowling alkalmazza, legalább annyira el is tér a meséktől, mint amennyire hasonlít rájuk. De ennek a kérdésnek a mélyebb kifejtése nem ennek a dolgozatnak a tárgya.

Vizsgáljuk meg a mágia megítélésének bibliai hátterét; leginkább ez az, ami meghatározza a keresztyének reakcióit a művel kapcsolatban. A Keresztyén Bibliai Lexikon szócikkét használom fel ehhez:


Mágia : a Biblia megfogalmazása szerint titkos mesterség (2Móz 7,11), amit a mágusok folytatnak. A célja e titkos mesterségnek az, hogy a természetfeletti erőket az ember szolgálatába állítsák, segítségük megnyerésével a természeti jelenségeknek, emberek, népek életének lefolyását, alakulását megváltoztassák. Fontos feladata volt megállapítani, hogy adott esetben milyen természetfeletti erők működnek, s milyen mágikus eljárás szükséges (vö. 2Móz 7,11k.22; 8,14k; 1Sám 6,11kk).


Ez eddig teljes mértékben megegyezik azzal, ahogy a mágia a Harry Potter könyvekben megjelenik.

A mágia szó gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a titkos mesterkedések minden fajtáját (varázslás, szellemidézés, szellemekkel való kapcsolat, jóslás, csillagjóslás [asztrológia] stb.). Két főága volt, a fehér mágia és a fekete mágia. A fehér mágia a jó természetfeletti erők segítségét igyekezett megnyerni az események, dolgok kedvező befolyásolására, a fekete mágia pedig a gonosz erőket károk, pusztítások okozására.


Ez szintúgy, gondoljunk csak a tantárgyakra, amiket Harryék tanulnak, vagy a “jó” és “rossz” mágusok küzdelmeire. Vagyis megállapítható, hogy a Biblia és a Harry Potter könyvek mágia – fogalma nem tér el egymástól. Tehát a Biblia véleménye a mágiáról alkalmazható Harry Potter esetében is:



A természetfeletti, láthatatlan, gonosz, sátáni erők létezését az ÚSZ is elismeri (Jn 14,30; Mt 4,1kk; 8,26kk; 12,22kk; Ef 6,12), de a mágia minden formáját halálos bűnnek tekinti, akik ilyeneket cselekszenek, nem üdvözülnek (Jel 21,7). A megtéréshez hozzátartozott a mágiától való teljes elszakadás (ApCsel 19,13kk). Isten népe, Krisztus egyháza küldetéséhez alapvetően hozzátartozik a démoni erők elleni harc (Mt 10,1kk; Mk 16,15kk), amit csak Isten Szentlelke erejével vívhat győztesen (ApCsel 1,8; Ef 6,10kk).


Tehát nem arról van szó, hogy a Biblia és a keresztyénség nem ismerné el a Harry Potterben ábrázolt erők valóságát, (vagy esetleg – ez a vád is elhangzott! - féltékenykedne, mert a bibliai hősök nem ’tudnak’ annyit és olyan jól varázsolni, mint Harry Potter…) hanem arról, hogy igenis komolyan veszi ezeket és veszélyesnek tartja, még az olyan “ártatlan” (vagy annak deklarált) formában tálalt változatát is, mint pl. a Harry Potter regények. Tehát Bibliai alapokon nem ítélhető el az elutasítók álláspontja.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ez a “mágia” az a mágia-e? Érdekes az írónő nyilatkozata: “A varázslat mindenütt megmozgatja a fantáziát. Én nem hiszek a varázslatban úgy, ahogy a könyveimben leírom, de nagyon szeretném, ha létezne…” Ez tehát nem az okkult boszorkány álláspontja ( azt is mondják Rowlingról, hogy titokban boszorkány, s tagja a szövetségnek is…) hanem az agnosztikus, vagy inkább (poszt)materialista modern ember álláspontja, aki valami miatt vágyik a transzcendensre, de nem tud hinni benne. Furcsa mód ez lehet az oka annak is, hogy a regényekben ilyen merészen, mélyen és részletesen nyúl a mágia témájához, hisz számára csak egy olyan dolog, amiben nincs erő azon kívül, hogy megmozgatja a fantáziát.

A történelem során gyakran előfordult, hogy a transzcendens jelentéssel bíró dolgok kiüresedtek, s eredeti lényegüktől megfosztva éltek tovább, a korábbinál más szerepben. Gondoljunk az ókori mitológiákra, vagy egyes babonás szokásokra, mint a lekopogás. A Biblia is ismeri ezt a jelenséget: “…a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják…” (Timótesuhoz írt második levél, 3,5)

Harry Potter tehát nem “eredendően” okkult. Azonban valóban indokolt az elutasítók figyelmeztetése, hiszen nagyon könnyen azzá válhat, s mindez gyerekekre számára tálalva több, mint veszélyes. Az okkultizmusban ugyanis nem feltétlenül kell hinni ahhoz, hogy hasson, hat az anélkül is. (Mint ahogy a radioktivitás is roncsol, akár “hiszek” benne, akár nem.) Ráadásul a mai világban, ami a materializmustól egyre inkább a transzcendens felé fordul (s groteszk módon “vevő” mindenre, ami nem keresztyén) egyre nehezebb megoldani azt, hogy ne higgyen az ember semmiben. (Ha más nincs, a tagadásban…) Harry Potter viszont sokkal többet kínál egy szórakoztató mesénél - mitológiát, világképet, egyszóval: hitet. Mindez kiegészítve a “Harry Potter jelenséggel”, vagyis a masszív médiatámogatással és felelőtlen, gátlástalan üzleteléssel: már egyértelműen negatív.


Protestáns etikai nézőpont


A Harry Potter jelenség a tömegkultúra része, így a vele kapcsolatos egyházi állásfoglalások az egyház és a kultúra viszonyában is értelmezhetők, ez pedig az etika egyik részterülete. Hangsúlyozottan a tömegkultúráról beszélek most, amibe tehát így a Harry Potter regények is beletartoznak.

A középkorban az egyház uralta a kultúrát, ma ez már nem így van, ezért a köztük lévő viszonyt nem árt definiálni, már csak azért sem, mert a különböző kultúraértelmezések jól nyomon követhetők a Harry Potter jelenségre adott reakciókban is. A különböző értelmezések nem a kultúra tiltását vagy engedélyezését jelentik. (némelyik ellen-ellenreakcióból úgy tűnt, mintha “az egyházat” úgy szemlélnék, mint ami középkori módszerekkel akarna pl. Harry Potterrel kapcsolatban beavatkozni. Erről pedig szó sincs. Véleményalkotásról van szó, amit az egyes egyházaknak és vezetőiknek, mint tanítói hivatalt viselőknek nem csak joguk, hanem kötelességük is megtenni. Aki ezen felháborodik, az viszont már erőteljesen középkori vonásokat mutat…) Az értelmezések azt tükrözik, hogy az értelmező személy szerint hogy viszonyul egyes dolgokhoz (jelen esetben Harry Potterhez és kísérőjelenségeihez), és hogy mit javasol másoknak.

Alaposabb átolvasás után felfedezhető némi megközelítésbeli különbség a katolikus és a protestáns reakciók közt, s ez nem véletlenül van így. Dr. Sebestyén Jenő “Református etika” című könyvében megtalálhatjuk ennek a gyökerét, bár mára már sokkal árnyaltabb lett a kép.


“A római katolikus álláspont elfogadja ugyan a kultúrát, de annak csak klerikalizált formájában, az egyház uralma alatt…” (300. oldal)

“A reformáció itt is reformációt hozott, amennyiben a kultúrát is felszabadította az egyház zsarnoksága alól és mint a természeti élet minden területén, itt is szabadságot hozott a kultúra számára. Ez a szabadság azonban nem jelentett szabadosságot, mert az sohasem jutott eszébe egyetlenegy reformátornak sem, hogy a kultúrát Istennel és az Ő Igéjével szemben, tehát a keresztyén vallással szemben is autonómmá és öncélúvá tegye. A reformáció alapján tehát a kultúra szabad, de csak Isten Igéjének uralma alatt szabad. És nem annak uralma nélkül. Az egyház fennhatósága tehát megszűnt, de az Isten és az Ő Igéjének fennhatósága nem.” (288. oldal)

Ez tehát két különböző megközelítés, de mindkettő megegyezik abban, hogy a kultúrát a keresztyén ember nem szemlélheti önmagában. Különben is kérdéses, hogy létezik-e kultúra mögöttes szellemi háttér nélkül. Nekem meggyőződésem az, hogy nem. A Harry Potter regényekre sem igazán lehet azt mondani, hogy világnézetileg semlegesek (különben is, mi az, hogy “világnézetileg semleges?”), de azt sem, hogy a mögötte lévő szellemi háttér keresztyén lenne. Így a “Harry Potter és az egyházak” kérdéskör felfogható két világnézet egymásnak feszülésének is.

Természetesen a kultúra nagy része már rég nem keresztyén hátterű, így a keresztyéneknek ugyanúgy ki kellett és újra és újra ki kell alakítaniuk a viszonyulásukat hozzá, mint ahogy a Harry Potter könyvekkel kapcsolatban is ki kellett. Csak a médiatámogatás miatt ez a legújabb viszonyulás – kialakítás nagyobb sajtó kapott, mint a többi. ( De ez nem jelenti azt, hogy ez fontosabb lenne, vagy egyenesen központi kérdés.)

Az egyik megoldás lehet a kérdéses jelenségtől való elfordulás, ami pl. a kategorikus elutasítóknál figyelhető meg. Tehát úgy vetik el a problémás dolgot, hogy csak annyira foglalkoznak vele, amennyi az elvetéséhez kell (vagy még annyira sem):


“ A tudatos szekularizáció… teljes autonómiára és öncélúságra tör és az egész modern kulturális életet öntudatosan ateista alapon, tehát Isten nélkül kívánja berendezni és élni. Érthető, ha ez a törekvés megdöbbenti a protestánsok között éppen a legkegyesebb lelkeket. És így érthető azután az is, hogy… úgy próbálják a problémát megoldani, hogy az első század keresztyénei egy részének mintájára a kulturális passzivitás világkerülő taktikáját veszik fel…” (288. oldal)


Természetesen ez nem a legszerencsésebb álláspont. A problémás vagy idegennek tűnő dolgokkal foglalkozás még nem jelent “elhajlást”. Megfelelő – ha kell, távolságtartó – hozzáállással igenis lehet, sőt, kell is foglalkozni a kultúrával, még a tömegkultúra olyan jelenségeivel is, mint Harry Potter.


“… számolnunk kell a bűnnel, mint etikai realitással a kulturális élet területén is és valljuk azt, hogy a kultúra önmagában nem bűnös dolog; másfelől vallanunk kell azt is, hogy a kultúra viszont, fájdalom, erősen fertőzve van a bűntől, úgyhogy az, amit az emberiség ma a maga erejéből kulturális területen végez, csak a szárnyaszegettség kultúrája és a keresztyén értelemben felfogott ’ ember tragédiájának ’ gyümölcse.” (300. oldal)


Mi lehet tehát a kívánatos hozzáállás, s etikai szempontból hogyan ítélhetjük meg a három csoportot?

Sebestyén Jenő négy javaslatot tesz, ebből az első kettőt alkalmazzuk:


“ 1. A kultúrát Isten Igéje szerint kell megítélni.

2. A kultúrát Isten igéje szerint kell befolyásolni.” (289. oldal)

Tehát Harry Potter megítéléséhez adva van a viszonyítási alap. Nem lehet tehát egy általános “jó küzdelme a rosszal” vagy “barátság” az értelmezési szempontja egy keresztyén hozzáállásnak, így etikai mérlegen nem feltétlenül áll meg a szélsőségesen “pozitív” hozzáállás, pl. mikor a pap varázslónak öltözik be. Ezzel ugyanis mintegy hitelesítő pecsétet nyom az egész regényre, azt pedig a Biblia alapján álló keresztyén nem teheti meg. Ez nem zárja ki a mérsékelt pozitív hozzáállást, attól még, ha bizonyos részekkel, aspektusokkal szemben vannak fenntartásaink, még nem vagyunk elutasítók.

Az “elemző – elutasító” hozzáállás, megfelelő hangnemmel párosulva (ami szintén etikai téma lehet) teljes egészében elfogadható. Isten Igéje szerint ítéli meg, és ha könnyűnek találja, ezt ki is mondja – ezzel már továbblép a második pont felé. Ráadásul az “elemző – elutasítók” egy része nem csak a regényt magát, hanem a hatásait is vizsgálják. S elítélhető-e az a szülő, aki aggódik amiatt, hogy a gyerekében félelem ébred a regény elolvasása nyomán? (Természetesen elítélhető, mert elítélték sokan az ilyen nyilatkozatokat – de itt az a kérdés merül fel, hogy az ilyen szülő-e a “sötét”, vagy az, aki annak nyilvánítja? )

A “kategorikus – elutasító”, mint már említettem, hiába jut azonos eredményre az “elemző – elutasítóval”, még sem áll meg maradéktalanul az etikai mérlegen, mert ahhoz, hogy valamit Isten Igéje szerint megítéljünk, nem csak Isten Igéjét, hanem azt a valamit is ismerni kell.


Saját vélemény


Nem tartozik szorosan az etika témaköréhez, de szeretném folytatni Sebestyén Jenő harmadik pontjával:



“ 3. A kultúrát Isten Igéje szerint kell továbbvezetni…”

Véleményem szerint a Harry Potter jelenség nagyobb hangsúlyt kapott, mint amennyit érdemelt volna. Nem csak a kulturális életben (úgy vélem, hogy “ennyire” azért nem jó regény), hanem az egyházi reakciókban is. Most már kezd körvonalazódni, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el fog múlni a Harry Potter “láz”, (az írónő bejelentette, hogy nem fejezi be a sorozatot), s talán túl korán reagáltak bizonyos szervezetek egy múló dologra. Viszont akár arra is fel lehet használni a “jelenséget”, hogy profitáljunk belőle. A regények ugyanis nem csupán az olvasás iránti igényt keltették fel a gyerekekben (már ha ez nem csak egy reklámfogás, sok gyerek nem az olvasást, hanem a Harry Potter könyvek olvasását szereti csak meg), hanem az ilyesfajta történetek iránti érdeklődést is. Már pedig ezt fel lehetne használni arra, hogy pl. C.S. Lewis Narnia krónikájára irányítsuk a figyelmet. Ezek a “mesék” külsőleg, tematikailag nagyon hasonlók, de lelki töltésükben ellentétesek, keresztyének, mint a Harry Potter könyvek. Így a “rosszat” jóra fordítva Isten Igéje felé, Isten Igéje szerint tudnánk továbbvezetni a könyvek által érintettek érdeklődését.


2002-04-10

www.solaria.hu