Szinte mindenhol kívülálló voltam…
2009. október 04. írta: szs.

Szinte mindenhol kívülálló voltam…

László Zoltán a nemzetközi díjáról, a Hiperballada gyökereiről
és a divatjamúlt álnevekről


Fantasya.hu:  Egyre többször találkozhatunk a neveddel - menjünk most visszafelé az időben. A legújabb Galaktikában olvashatjuk, hogy az Európai Science Fiction Szövetségtől "Bátorítás - díjat" kaptál. Mi is ez pontosan?
 
László Zoltán: Az ESFS évente kiosztja az „Encouragement Award”-ot, melyek célja a fiatal írók, művészek támogatása. Idén a kontinensről hatan kaptuk meg ezt az
elismerést, egy dán alkotó és öten Közép- illetve Kelet-Európából. Az odaítélés elvileg hasonlóan történik, mint az EuroCon „nagy” díjai esetében: a tavasz folyamán valamennyi európai ország delegáltjai megtehetik a maguk jelölését, majd a zsűri elbírálja azokat. Valójában inkább a delegáltak kezében van a döntés. Általában évi kettő-hat díjazottat hirdetnek utoljára 1990-ben képviselte hazánkat szerző közöttük, Németh József
személyében.
A díjat Németh Attila, a Galaktika irodalmi szerkesztője hozta haza és adta
át a Szigeten megrendezett írótalálkozón. Kellemes meglepetés volt, hiszen nem is tudtam, hogy egyáltalán jelöltek. Ahogy azt illik, az oklevelet a dolgozószobámban fogom kitenni…

Fantasya.hu:  Jár-e valami egyébbel ez a díj a tudaton kívül, hogy nemzetközi szinten is rábólintottak arra, hogy érdemes folytatnod tovább az írást? Bővülnek-e például a publikációs lehetőségeid?
 
László Zoltán: A legfontosabb nyilván maga a tudat, hogy nemzetközi szinten is elismerik azt, amivel foglalkozom. Ez nagyon sokat jelent. Az ember ugyan egyfajta belső kényszerből ír, legfőképpen a saját maga által támasztott elvárásoknak szeretne megfelelni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szüksége a külső megerősítésekre (mint ahogy természetesen kritikákra is szüksége van).
De nem tagadom, praktikus okokból is örülök az elismerésnek: megjelent a nevem egy nemzetközi fórumon, és ha ez nem is tárja szélesre előttem a külföldi szerkesztőségek kapuit, ártani semmiképpen sem árt… Fontosabbnak tartom azonban, hogy ugyanott a Galaktika is díjat nyert, ami talán ráirányítja a figyelmet végre a magyar SF-életre és ez az érdeklődés külföldi publikációs lehetőségeket jelenthet a hazai írók számára. Az utóbbi másfél évtizedben a SF hazai térvesztésével párhuzamosan be is zárkóztunk a magunk kis világába: ahogy nem tudunk a környező országok tudományos-fantasztikus irodalmáról, úgy külföldön sem sokat hallhattak rólunk. Ami pedig ismeretlen, az egzotikus – így akár még előnyt is kovácsolhatunk a korábbi negatívumból. Természetesen ehhez jó írásoknak kell születniük, melyek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.

Fantasya.hu:  A Galaktika magazin vendégeként a Szigeten is találkozhattak veled az érdeklődők, a fiatal magyar írónemzedéket képviseltétek egy másik Galaktikában publikált társaddal, Kánai Andrással. Össze tudnád foglalni, miről esett szó?

László Zoltán: Ne hagyjuk ki a harmadik meghívott fiatal szerzőt sem, Juhász Viktort, akinek írásait igen nagyra becsülöm. A beszélgetésen leginkább írói példaképekről, indulásról, publikálási lehetőségek megtalálásáról, jelen munkákról és jövőbeli tervekről esett szó. Érdekes volt megtapasztalni, mennyi a hasonlóság hármunk pályájában! Nem kedvelem a „generáció” kifejezést, de például az írói álnevek létjogosultságának kérdésében elég jól körvonalazódott, ahogy az ezredforduló tájékán alkotni kezdő emberek már tudatosan törekednek arra, hogy elkerüljék a kilencvenes években még szinte kötelező angolszász írói álnevek használatát. Ez egy kortünet volt akkoriban, amikor a vasfüggöny leomlása után a fogyasztók mindenről, ami „nyugati”, automatikusan azt gondolták, hogy csak jobb lehet, mint a magyar. A kiadók pedig tudatosan építettek erre, míg végül fehér hollóvá vált, aki a saját nevén tudott publikálni. Úgy gondolom – és gondoljuk –, hogy itt az ideje ennek véget vetni, hiszen nem az dönt egy írásmű értékéről, hogy milyen hangzatos álnevet biggyesztenek a címe fölé.
 
Fantasya.hu:  Tavasszal jelent meg a Hiperballada című regényed, ami egy alternatív jövőben játszódik, ahol a Szovjetunió nyerte a hidegháborút. Nem egy szokványos téma, hazai viszonylatban pedig még szokatlanabb. Honnan jött az ötlet?
 
László Zoltán: A hatvanas években a nyugati politikatudósok köreiben népszerűek voltak az úgynevezett konvergencia elméletek, melyek a két ideológiai tábor lassú közeledését jósolták meg, ahogy a nyugati országokban egyre messzebbre terjeszkedik a szociális állam, a kommunista országokban pedig demokratizálódik a rendszer. Az elmélet utóbb tévesnek bizonyult, de érdekes „mi lett volna, ha..?” – játékot lehet eljátszani vele. Szerettem volna elkerülni azt az amerikai sztereotípiát is, amelyben a kommunisták hidegháborús győzelme egyben a demokratikus világ brutális leigázását is jeleni: a Hiperballada valóságában a SZU egyszerűen sikeresebb és sokak számára vonzóbb hatalom, mint az USA.
Emellett az is motivált, hogy a magyar scifi nem igazán foglalkozott még ezzel a témával: itt áll mögöttünk 45 év, egy zátonyra futott nagy kísérlet, de az írók mintha nem vennének tudomást róla. Ezen is szerettem volna változtatni.

Fantasya.hu: A Hiperballadában magyar szereplőkkel, magyar helyszínekkel találkozhatunk, ahogy korábbi novelláidban is. A legtöbb magyar SF szerző egyikkel sem foglalkozik, főleg angolszász neveket és helyszíneket használnak, van, aki úgy fogalmazott, hogy nehéz magyar témáról írni, mert automatikusan a humorra áll rá az ember agya. Mit gondolsz erről? 
 
László Zoltán: Ezt butaságnak tartom. Hasonló kultúrsznobériáról van szó, mint az angolszász álnevek esetében: csak az a jó, ami nyugaton játszódik. Mintha talán Magyarország nem létezne ötven vagy száz év múlva, mintha itt nem lenne jövő, nem használnánk majd a holnap feltalált eszközöket, nem lenne hatással ránk a jövő világtörténelme. Különösen hamis ez a kép a mai globalizálódó világunkban. Amikor például mindennapos lesz az űrutazás, akkor a magyarok is ott lesznek az űrben; pilótaként, karbantartó technikusként vagy utasként, ez édes mindegy – ahogy a vietnámiak, ciprusiak vagy éppen chileiek is ott lesznek. Mitől lenne ez nevetséges?

Fantasya.hu:  Több kritika is érte első regényed, amiben felróttak neki bizonyos hasonlóságokat Gibson és Gáspár András egyes műveivel. Milyen kapcsolat fűz ezekhez a szerzőkhöz?

László Zoltán: Gáspár András személyesen is segítette az indulásomat, ő volt az, aki 1999-ben először figyelt fel az akkor már kész Hiperballadára. Nyilván nem véletlenül tetszett neki, hiszen SF témájú írásaiban ő is erősen budapesti kötődésű volt és ezzel meglehetősen markáns irányzatot képviselt a hazai SF-irodalomban. Nem az ő hatására választottam magyar helyszíneket, de azt megmutatta a Kiálts farkast!-tal, hogy lehet egy jövőbeli történet úgy is hiteles, ha Magyarországon játszódik. Sőt, számtalan olyan realizációs elem használatára ad lehetőséget, amivel egy angolszász vagy képzeletbeli helyszín sosem tud versenyezni. Gáspárnak leginkább tehát a jótanácsaiért vagyok hálás, és ezt beleszőttem a Hiperballadába is. Kedvelem az efféle apró írói utalásokat olvasóként is. Attól még nem lesz egy regény „gáspárandrásos”, hogy részben Budapesten játszódik, de utalhat tudatosan Gáspár munkáira, ha mondjuk kamerádnak szólítják egymást a szereplők…
Gibson egészen más kérdés: a regényein keresztül lényegében ő „tanított meg írni”. Mind stiláris eszközeimben, mind világlátásomban mély hatást gyakorolt rám a kezdetekkor: kár volna és nem is akarom ezt tagadni. A Hiperballada ekkor íródott. Eltelt viszont hét év, és – remélhetőleg – mostanra megtaláltam saját hangomat. Talán a novelláim sora tükrözi a leginkább ezt a bejárt utat, illetve a hamarosan megjelenő második regényemen, a Nagatén is lemérhető lesz. Ez egy „frissebb” írás, mindössze hároméves… Meglehetősen nehéz jó kiadót találni.

Fantasya.hu: Mit lehet tudni erről az új könyvedről?

László Zoltán: Alapvetően urban-fantasynek tekinthető. Egy világméretű városban játszódik, ahol szinte lehetetlen a tájékozódás és a Földről érkezett piackutató csoport a fantasy regényekből megismert tündéreket és orkokat talál az utcáin. A szituáció jó alkalmat adott arra, hogy szembesítsem a mára majdhogynem klisészerűvé merevedett zsáner-fantasy elemeket a minket körbevevő fogyasztói társadalom törvényszerűségeivel - és persze hogy egy mozgalmas, színes világot teremtsek, izgalmas kalandokról, összeesküvésekről írjak. Úgy is mondhatnám, a Nagate egy SF-író kirándulása a fantasy területére. „Science-fantasy” :)

Fantasya.hu:  Sok visszajelzést kapsz az írásaiddal kapcsolatban? Hogy fogadod őket?
 
László Zoltán: A Hiperballada kap jó és rossz kritikát vegyesen, ahogy az általában lenni szokott. Nem török össze egy-egy negatív vélemény hatására, hiszen olyan nincs, hogy egy írás mindenkinek tetszeni fog, de ugyanígy kissé kétkedve fogadom a csupa pozitívumot tartalmazó bírálatokat is… Nálam jobban senki sem lehet tisztában e regény hibáival és erősségeivel.
A novelláim kapcsán más a helyzet, ott érdekes módon azok az írások kaptak nagyobb méltatást, amelyekkel én kevésbé voltam elégedett, illetve olyan elemeket hiányoltak belőlük, amelyeket nem is kívántam használni. Az elbeszélésekben mindig is szerettem nagyobb kísérletezést, „művészkedést” megvalósítani, szimbólumokra és rétegekre építkezni, állapotot ábrázolni és nem akciót. Máig is az Analógiát tartom e szempontból a legjobb írásomnak. A közönség viszont rendre a cselekményesség mellett tette le a voksát, és amikor ennek az elvárásnak megfelelő történetet írtam, mint a Szirénének, meglehetősen jó fogadtatásra talált. Ez hasznos tapasztalat.

Fantasya.hu:  Korábban az Átjáró magazinban, előtte pedig a Cherubionnál publikáltál - talán nincs is másik hazai író, aki ennyi különböző helyre tudta elhelyezni az írásait. Hogy jutottál el ezekhez a különböző kiadókhoz, magazinokhoz?
 
László Zoltán: Gyakorlatilag mindenhova az utcáról „estem be”. Elküldtem az írásaimat, és bizonyos idő elteltével felhívtak, hogy érdeklik őket. A Cherubionhoz a Hiperballadával és egy Preyer Hugó-díj harmadik helyezéssel érkeztem, de mivel számos termékeny író működött ott akkor, a regénynek hosszas sorbanállásra kellett felkészülnie, mire bekerülhetett volna egy antológiába. Addig hát maradtak a rövidebb lélegzetű írások, melyekkel úgy tűnt, biztos a megjelenés. Az Átjáróhoz később ugyanígy jutottam el; a tavaly újrainduló Galaktika esetében viszont könnyebb dolgom volt, hiszen már fel tudtam mutatni egy sor megjelent írást, egyfajta publikációs múltat. Németh Attilával már az Átjárónál is munkakapcsolatban voltam, így valószínűleg ő is tudta, milyen hangvételű írásokra számíthat tőlem.

Fantasya.hu:  Már az első regényeddel elérted azt, amiről sokan csak álmodoznak: önálló kötet saját név alatt, saját borítótervvel, nemzetközi rendezvényhez kapcsolható díj, a Galaktika magazin hathatós támogatása... Milyen további terveid vannak?
 
László Zoltán: Azért ennyire nem ideális a helyzet… A Hiperballada megjelenéséért évekig kellett küzdenem és bizony nem szereztem jó tapasztalatokat a könyvkiadókról. Nem vagyok szerencsés ezen a téren. Az egyik „tervem” tehát az, hogy végre találok egy kiadót, ahol hosszabb távú kapcsolatot is ki tudunk alakítani… A már említett második könyvem új kiadónál, a Delta Visionnál jelenik meg, remélem, ők ilyenek lesznek. Javában dolgozom a harmadik regényemen, ami egy kőkemény scifi lesz az ipari méretekben alkalmazott időutazásról, illetve nem hagytam fel az elbeszélések írásával sem. Igyekszem egyre jobb írásokat kiadni a kezemből… Egyébként kifejezetten optimista vagyok a klasszikus értelemben vett tudományos fantasztikum helyzetét illetően, számos jelét látom az utóbbi néhány évben, hogy ismét kezd erőre kapni e műfaj Magyarországon. Túlságosan hosszú ideig volt jellemző a space fantasy vagy űroperett történetek szinte kizárólagos jelenléte – nem mintha megkérdőjelezném a létjogosultságukat, de szükség van más irányzatokra is.

Fantasya.hu:  Írásaidban, még a rövidebbekben is, nagyon alaposan kidolgozott háttérvilágok jelennek meg, amik hasonlítanak ugyan egymásra, de mégis különböző világok. A legtöbb hazai szerzővel ellentétben miért nem egy világot építesz és töltesz meg szereplőkkel, történetekkel? Mit gondolsz a sorozatokról?
 
László Zoltán: Miért kellene egyetlen világot építeni, amikor annyi megalkotására van lehetőség? Egy-egy új történet megalkotása közben a háttérvilágok felépítése jelenti számomra az egyik legnagyobb élvezetet, ezért nem szívesen mondanék le róla… Emellett a történet maga meghatározza a díszleteket is valamelyest, így lehet, hogy ugyanazt a mesét nem mondhatnám el egy fix világ keretei között mozogva. Nem, sok író számára vonzó egy monumentális világ megalkotása, az olvasók egy része is szereti viszontlátni a már megismert helyszíneket és szereplőket, de nálam ez nem értékmérő. Nem zárom ki persze, hogy egyszer majd kíváncsiságból folytatást írok egy történetemhez, ám az biztosan egy gyökeresen megváltozott világban fog tovább játszódni, ahol újra szabadon rakosgathatom össze a mozaikdarabkákat. És persze velem együtt az olvasó is.

Fantasya.hu:  A Hiperballada áprilisi megjelenésével éppen lecsúszott az idei Zsoldos Péter - díjra való nevezhetőségről. Jövőre el fogod fogadni a jelölést rá?
 
László Zoltán: Ez jó kérdés. Őszintén szólva nem tudom. Én magam is gyalázatosnak gondolom az elmúlt évek díjazási gyakorlatát és talán ezért sem tulajdonítottam eddig nagy fontosságot annak, hogy pl. visszavonjam-e tiltakozásul a jelölt novelláimat, ahogy több írótársam is tette. Egy marginális díj volt ez, ahol nem számított, részt vesz-e az ember, vagy sem. Tény, hogy idén történtek változások a zsűriben, megjelent egyfajta professzió, azonban ez csak az első lépés a megújulás felé, a presztízst évekig tart majd megteremteni. Kérdés, hogy ebben az esetben mi a helyesebb lépés, arisztokratikusan távol maradni, vagy a jelenléttel támogatni ezt a folyamatot? Egy biztos, a díjjal még egy ideig nem nagyon lehet dicsekedni, bárki is nyeri azt az elkövetkező egy-két évben.

Fantasya.hu:  A hazai SF életnek elég sok rétege van, nem is beszélve a különféle szekértáborokról. A Galaktika által építgetett újabb SF életben elég hangsúlyosan jelen vagy, de mennyire érzed ismertnek magad a régebbi "rétegekben", amik a hosszabb ideje folyamatosan működő internetes oldalak és nyári rendezvények köré tömörülnek? Ismernek, megismernek, elismernek? Mennyire vagy benne ilyen szempontból a hazai SF életben?

László Zoltán: Szinte mindenhol kívülálló voltam-vagyok, ami azt hiszem, inkább segítette az előrejutásomat, mint hátráltatta. Például alighanem annak köszönhettem, hogy a Cherubionnál saját névvel jelenhettem meg, hogy Nemes Istvánnak nem volt koncepciója arra, hogyan illesszen be engem - beillesszen-e egyáltalán - a meglévő írói körbe. De ugyanezért harag nélkül is fejezhettem be ott a publikálást, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy más az elképzelésünk a SF irodalomról.
Látom, hogy sokak képtelenek nem „brancsokban”, szekértáborokban gondolkodni, de az ilyen perpatvarokból igyekeztem mindig távol tartani magam, és ebben sokat segített, hogy az utóbbi időkig gyakorlatilag senkit sem ismertem a szakmában, se írókat, se a műfaj lelkes pártolóit, se meghatározó honlapokat. Az internet hiányának áldásai…
A dolog azért is érdekes, mert ugyanakkor meg hiányzott, hogy hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel tartsak kapcsolatot. Szerencsére az utóbbi évben számos remek emberrel ismerkedtem meg a neten keresztül és személyesen is. Még barátság is született az egyik ilyen ismeretségből.



2005-09-14

fantasya.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szabosandor.blog.hu/api/trackback/id/tr451427463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása