Aki látott már embert közelről, az nem csodálkozik azon, hogy Isten néha az állatokat jobban fel tudja használni az Ő szolgálatára, mint a teremtés koronáit. De vajon hogy néz ki ez az állatok szemszögéből?
Bálám szamara
Bálám kezdett már nagyon ideges lenni, bánta, hogy nincs nála a bicskája, hogy legalább a szamár bőrét lenyúzhatná – feltett szándéka volt ugyanis, hogy agyonüti az állatot, ami minden bizonnyal megkergült.
- Hogy rúgta volna meg az apádat az anyád, ahelyett hogy… - húzott egy nagyot a szürke fejre a botjával. – Hogy a Holt-tengerből vittek volna neked vizet az itatódba – csattant újra a botja a reszketve nyüszítő állat hátsó fertályán. – Hogy…
- Mi a jó nyavalya bajod van, hogy már harmadszor versz meg reggel óta?!
- Még vissza is beszélsz! – próbálta elkenni a szamár száját a következő ütéssel Bálám, de az engedetlen jószág félreugrott. – Rajtam röhög mindenki miattad, hogy nem vagyok képes eljutni oda rajtad, ahova akarok! Lenne csak egy kard, vagy legalább egy bicska… Ne ugorjál félre! Meg még vissza is po…
- Csikó korom óta cipellek! – A szamár nem adta fel. – Mikor volt ilyen utoljára?
- Soha. – Bálám kezében egy pillanatra megállt a bot, de csak fogást igazított rajta. – Épp tegnap ajánlottam Báláknak, hogy az apádtól szerezzen be valami szamarat, mert az nem hagy ott az út szélén. Erre te…
- Elnézést, hogy közbeszólok – hallottak ekkor egy erős, mély hangot. – De vagy jöjjenek közelebb, vagy keressenek egy másik utat, mint eddig.
- Ez ki volt? – fehéredtek el Bálám ujjai a botján.
- Ki, ki? – Most már a szamár is kezdte elveszíteni a türelmét. – Ilyenkor már kérdezi, hogy ki, ki, persze, mintha nem tudná. Esetleg ha megfordulnál…
Bálám lassan megfordult. Az angyal nem csak kétszer akkora volt mint ő, de a kezében tartott lángpallos is hatékonyabb eszköznek tűnt, mint a botja, ezért gyorsan a háta mögé dugta.
- Ö… - nyögte bizonytalanul, majd jobbnak látta arcra borulni.
- Hú de nagyot tudnék most rúgni abba az ég felé tartott tomporodba – füstölgött a szamár.
- Miért verted meg a szamarat háromszor? – érdeklődött az angyal.
- A számból vetted ki a szót – helyeselt az érintett. – Próbáltam neki elmagyarázni, hogy igen kellemetlen lesz, ha tovább megyünk, de ennek már nem csak a hátsója tiszta zsír, hanem a füle is, meg a sze…
- Kérlek – billentette a szamár felé a lángpallost az angyal, mire az elhallgatott. – Azért jöttem, Bálám, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. A szamár látott engem…
- Naná, mert nekem van szemem a látásra, bár anatómiailag úgy tűnik, hogy inkább csak fülem van a hallásra, meg… hát azt nem mondom mim a nem mondom mire, de…
- Kérlek – nézett rá az angyal kicsit szigorúbban. – A szamár látott engem, azért tért ki háromszor is. Ha nem tért volna ki, téged meg is öltelek volna, a szamarat meg életben hagyom.
- Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz velem szembe az úton – ismerte el Bálám, de nem tudta folytatni, furcsa hangokat hallott hátulról. Angyal és lángpallos ide vagy oda, nem bírta ki, hogy a hóna alatt hátra ne lessen.
A szamár a meredek, naptól keményre szikkadt partfalba verte a fejét, fülei reszketve lelapultak, és közben bőgött, háromszor jobban, mint amikor Bálám verte.
- Most meg mi bajod van? – érdeklődött az angyal. – Épp most mondtam, hogy a te életed több lett volna a szememben, mint a gazdádé, aki háromszor megvert ok nélkül.
- ÁÁÁ, ÁÁÁÁ, IÁÁÁ! – hörögte a szamár. – Hát éppen ez az! Ezért vagyok szamár, a legbutább, a legostobább állat! Üssetek csak, igazatok van! Üssetek! ÁÁÁÁ, ÁÁÁ, IÁÁÁ!
- Szerintem nem kellett volna a fejét – engedte le szánakozva a lángpallost az angyal.
- Miért nem azzal kezdted, hogy én életben maradok??? – hörögte tovább a szamár, újból és újból nekiugorva a partfalnak. – És én, állat, háromszor is hagytam, hogy megverjen! ÁÁÁ, ÁÁÁÁ, IÁÁÁÁ!
Illés hollói
- Mit hoztál?
- Húst.
- Jó, de milyet?
- Marhát. Egy paptól loptam, épp vágta fel csíkokra…
- Baál pap?
- Mit tudom én. Nem volt jó szaga, az biztos.
- A húsnak?
- A papnak.
- Remélem, ez a fickó örül majd neki. A múltkorit úgy kivágta, hogy csak úgy porzott.
- Miért? Összenyálaztad?
- Egy csudát, az nem zavarja. Csak elnéztem a falut és valami pogányoktól hoztam egy csinos kis sonkadarabot. Huh, szerencséd, hogy nem voltál itt, azt hittem, az összes követ hozzám vágja a hegyoldalból.
- Úgy csinál, mintha csak az emberek hibáznának… Amúgy meg egész nap csak ül és siránkozik.
- Mert?
- Rosszul mennek a Gazda dolgai errefelé.
- Mármint melyiké?
- Mindegyiké. Az ország gazdája ki van akadva, hogy nincs eső, a mi Gazdánk meg azon, hogy az ország gazdája nem figyel oda rá. Ezért nincs eső.
- És ez a fickó itt?
- Ő meg beszólt az ország gazdájának. Most meg azon elmélkedik, hogy milyen nehéz a sorsa, meg hasonlók.
- Neki nehéz a sorsa?!
- Nincs valami sok ennivalója, azt azért el kell ismernünk.
- Nagyon tudom sajnálni. Nekem sincs valami sok ennivalóm, ráadásul az életemet kell kockáztatnom azért, hogy neki összecsenjem a húst meg a kenyeret. De nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy miközben korog a hasam, órákon át kell repülnöm étellel a számban úgy, hogy nem ehetek belőle.
- Ne is mond… Ma csak háromszor kellett visszafordulnom, mert nem bírtam a kísértéssel…
- De hát így akarta a Gazda.
- Hm, ja.
- Mit is mondtál, mit hoztál?
- Lényegtelen. Mehetek én is újra…
Péter lepedőállatkertje
Nyúl: Valaki szóljon már annak a disznónak, hogy szálljon le rólam!
Gólya: Én nem ütöm bele más dolgába a csőröm. Épp elég baj az, hogy ebben a lepedőben nem lehet repülni.
Disznó: Kinek nem tetszik és mi?
Nyúl: Mondanám, hogy beleharapok a sonkádba, ha továbbra is rajtam ülsz, de nem akarok tisztátalan állatot enni.
Disznó: Te beszélsz? Nyamvad kis rágcsáló, mert te valami tiszta állat vagy, mi?
Sáska: Egyesek miket képzelnek magukról…
Nyúl: Egyébként sokkal jobb tisztátalan állatnak lenni, mint tisztának.
Vakondok: Muszáj itt okoskodni, miközben egy nagy lepedőben vagyunk?
Nyúl: Szerintem ez teljesen logikus. Nézzük például a bárányt. Egy csomó leölnek, feláldozzák meg megeszik őket. Én meg nyugodtan makoghatok, senki sem bánt. - Hörcsög: Azt te csak hiszed! Még egy szó…
Bagoly: Ugyan már, viselkedjünk civilizált állatok módjára. Ha valaki ki lehetne akadva a jelen helyzeten, akkor az én vagyok, de…
Nyúl: Uh, mi ez? Liftezik a gyomrom… Húha, zuhanunk?
Gólya: Repülünk. Így jobban hangzik.
Bagoly: … szóval én vagyok az, mert ennél sokkal értelmiségibb társasághoz vagyok szokva, de biztos vagyok benne, hogy Teremtőnk az Ő végtelen bölcsességében nem véletlenül kupacolt minket így össze, és mindenkinek kijelölte a helyét…
Disznó: Hallod nyúl, úgyhogy csend.
Gólya: Na, végre nyílik a lepedő, úgyhogy jó volt veletek, de…
Hörcsög: Ki ez a szakállas pofa, aki úgy néz ránk, mint aki még nem látott aranyhörcsögöt?
Bagoly: Valami Péter, állítólag sziklából van.
Nyúl: Már hogy lenne sziklából, látom, hogy él.
Bagoly: Én valami ilyet hallottam.
Disznó: Mindegy, az a lényeg, hogy nem kell félni tőle, nyúl barátunk épp most világosított fel minket, hogy nem tekint minket tápláléknak.
Bagoly: Mert Teremtőnk az Ő végtelen bölcsességében ezt parancsolta meg neki.
Az Úr hangja: Kelj fel Péter, öld és egyél!
Nyúl: Bocsánat, disznó ült a fülemre, mit is mondott?
Bagoly: Elnézést, de mintha…
Hörcsög: A fenébe, ideje magam kirágni ebből a lepedőből, mert ha ez a szakállas leharapja a fejemet…
Bagoly: Nem mondhatta azt, hogy minket meg…
Gólya: Valamit mondott a szakállas is, de nem érteni semmit, mert itt mindenki visongat.
Nyúl: Biztos azt tárgyalják meg, ki lesz az első. És én nem tudok elfutni, mert egy disznó ült a fülemre!
Bagoly: Na tessék, most meg megint a Teremtőnk beszélt, és egy kukkot nem értek. Így pedig nem lehet igét értelmezni! Csöndet már! Csöndet!
Disznó: Könnyen beszélsz, nyilván nem baglyot fog enni, ha végre rászánja magát. Te nyúl, ha még egyszer beleharapsz a hátsómba…
Bagoly: Már megint! Most se hallottam semmit! Kiakasztó. Tényleg meg kellene ennie párat belőletek, mert ez már…
Hörcsög: Hé, hé, repülünk fel! Visszavisz minket a lepedő! Megmenekültünk!
Mindeki: Éljen! Éljünk!