Cseles apostolok (ingyen e-könyv)
2013. október 29. írta: szs.

Cseles apostolok (ingyen e-könyv)

CselesApostolokCimlap2b.jpg

Málkus egy fiatal, árva templomszolga, akinek a szájánál csak az esze nagyobb. Természetes hát, hogy ő is a csapattal tart, ami Jézus elfogására indul a Gecsemáné kertbe. Kis dulakodás is támad a tanítványokkal, ami során Málkus fülét először levágják, utána visszagyógyítják – de ez a fül már soha nem lesz a régi. Nem elég, hogy a sötétben kissé csálén tették vissza, de ráadásul valahányszor Jézusban hívő emberek közelébe kerül, Málkus füle égni és lüktetni kezd. A fiú tökéletes segítőnek tűnik egy fiatal rabbinövendék számára, akit Saulnak hívnak és arra teszi fel az életét, hogy a kivégzett názáreti összes követőjétől megszabadítsa a világot. A közös karrier épp kezdene beindulni, amikor Sault Damaszkuszba küldik és hirtelen minden a feje tetejére áll...

A Cseles apostolok az újszövetségi egyház születésének történetét beszéli el úgy, ahogy Málkus látta. Fiatalosan, lazán, sokszor pimaszul és szemtelenül, mindenre kíváncsian és mindent értelmezve. A főhős közelről látta az apostolokat és azt vette észre, hogy ők is csak emberek. Az pedig Isten csodája, hogy az lett a cseleikből, ami. 

A Cseles apostolok letöltési lehetőségei:

 

Magyar Elektronikus Könyvtárból (.pdf)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szabosandor.blog.hu/api/trackback/id/tr15604325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.