A tavalyi bejegyzésemmel teremtett hagyományt követve idén is írok röviden öt olyan (leginkább történelmi) regényről, amit valami miatt emlékezetesnek találtam az idei olvasmányaim közül.
Bakóczy Sára: Délibábok kora (Gold Book, 2023, 296 oldal)
A Széchenyi menyasszonyáról írt regénye óta a szerző alig titkolt rajongója vagyok. Visszafogott, kifinomult stílusú regényeiben plasztikus, hiteles szereplők mozognak, mögöttük egy gazdag korismerettel, alapos utánajárással felépített világ él. A regény alcíme (Gróf Andrássy Gyula) életregényt ígér, de a történet főhőse a leendő miniszterelnök mellett Ferenczy Ida, egy vidéki kisnemesi család lánya. Ez a felállás adhatna egy történelmi korba csomagolt romantikus regényt is, de Bakóczy Sára nem áll be ebbe a sorba, legyen az akármennyire kedvelt és népszerű (al)zsáner. Ahogy a cím is mutatja, délibábok vannak bőségesen. A levert szabadságharc után vagyunk, ahol a dacos ellenállás még parázslik, sokféle módon, legyen az a császár által kivetett adók elkerülése (nemzeti hagyománnyá nemesült azóta) vagy egy amatőr módra tervezett és kivitelezett emberrablás/merényletkísérlet a Kecskemétre látogató uralkodó ellen. Ida szála egyfajta alulnézeti képet ad, míg a gróf szála a magasabb körökbe vezet be, a hazájához, a szabadság ügyéhez kötődő, de száműzetésbe kényszerített, az élet örömeit azért magától meg nem tagadó arisztokrata életébe. Áttétlesen kapcsolódik ez a regény a korábban megjelent Crescence-hez is, néhány jelent, közös szereplő erejéig. Ízig-vérig történelmi regény, mély tudást felmutatva a korról és az író mesterségről, ahol a történelem nem csak valami díszlet, hanem hitelesnek tűnő valóság, időutazás a szabadságharc és a kiegyezés közti időszakba. Ugyanazzal a gondolattal csuktam be, mint a Széchenyi menyasszonyáról szóló kötetet: olvastam volna még, egy kisebb sorozatra elég anyag ígérete van benne, de, gondolom, a szerző már újabb kihívások felé fordult. De sejtem, hogy az sem lesz rosszabb, sőt. :)
T. R. Salty (Soós Tibor): BELLVM ATLANTIS (Digital Books, 2011, 479. oldal)
Nem mai könyv, de a szerző ajándékaként idén szeptemberben került hozzám. Az igazat megvallva tudtam már korábban is a történetről, az (egyfajta) alternatív történelmi világról, amiben az ókor és a modern haditechnika folytat affért egymással némi misztikummal körítve – és ennyi elég is volt belőle. Úgyhogy a dedikált kötet ment is a polc tetejére. Viszont mikor olvastam a szerző fejezetét a Buda&Pest nagyregényben (lásd később), elismerően bólintottam, hogy a vállalt műfajban valóban tud, nem is kicsit. Úgyhogy egy üresjáratot kitöltve levettem a polc tetejéről a BELLVM ATLANTIST (rómaiak nem ismerték a kisbetűket), hogy belenézzek. A belenézésnek akkor lett vége, mikor rájöttem, hogy már a századik oldalnál tartok, pedig még a széket sem vittem el a polc elől, amire rá kellett állnom, hogy levegyem a kötetet. A hírhedt germán támadásban kollektívan odaveszett római centuria a saját korukhoz is képest ősi sumér(?) napkeleten éled újra, egy nagyobb, általuk sem értett terv részeként, modern fegyvereket és még modernebb ellenfeleket kapva: Atlantiszt. Volt egy kis Teremtés utolsó napja érzésem, ami nálam dicséret, mert nagyon szeretem azt a könyvet, de ez inkább csak a hasonló ötletből adódik. A misztikum és a korok vegyítése ellenére nagyon sok hiteles, plasztikus dolgot tudunk meg Rómáról, a sumér és egyiptomi civilizációról, mindezt egy pörgős kalandregény lapjait forgatva, a klasszikus szórakoztató irodalom eszközeit egy népszerű történelmi ismeretterjesztő mű tudásanyagával dúsítva. A vastag kötet ráadásul elég apró betűkkel lett szedve – van benne anyag bőven, mégis hamar végeztem vele. A klasszikus nagy összecsapás is ott van a fináléban, ahogy kell, de maradt elég nyitott dolog ahhoz, hogy az ember úgy tegye le, olvasta volna még. Visszarakom a magas polcra, de most már érdemei elismerését kifejezendő! :)
Schmöltz Margit: Botticelli szerelmei – Hársfakánon (Gold Book, 2023, 307 oldal)
Margit régi ismerősöm és történelmiregény-írói pályáját már az első megjelent regénye kéziratkora óta ismerem és követem. Ebben a művében kicsit visszatért az első regénye szerkezetéhez, négy asszony/lány történetéhez, de a Kő kövönnel ellentétben ez nem egy lazán összekötött novellafüzér, hanem egyetlen, furfangosan összeszőtt történet. A szerző szeret kísérletezni a regényei szerkezetével is, így kicsit el is szakad az átlagos mai történelmi regény lineáris elbeszélőmódjától, de itt ennek fontos szerepe és a szöveget gazdagító ereje van. A téma is itt adná egy csöpögős-romantikus eseményfüzér lehetőségét, és nem is rugaszkodik el tőle messzire, de az esztergomi munkáján dolgozó, igencsak népszerű és azzal élni nem félő itáliai sztárfestő meg a körülötte (és nem csak körülötte) megforduló négy magyar hölgy története sokkal több egy (négy) szerelmi ügynél. A reneszánsz erények, a korabeli reneszánsz élet hiteles bemutatása, a női nézőpont, az olvasóra való kikacsintások, a szöveg magas nyelvi szintje, írói megoldásai és a szerzőre jellemző világszemlélet a kortárs szépirodalom felé emeli a Botticelli szerelmeit, bár én inkább annak szurkolok, hogy a kortárs szépirodalom ölelő karjai helyett inkább az olvasók rokonszenvét nyerje el vele.
Cseke Lajos: A tulok – Csak így, parasztosan (Magánkiadás, 2023, 160 oldal)
A szerző a Kárpátok farkasai trilógiát jegyzi a Gold Book kiadónál, egy egyedi nézőpontú, kalandos, izgalmas sorozatot a honfoglalás kori székelyekről. Érdemes elolvasni azt is! Jómagam még soha nem találkoztam vele személyesen, de valamilyen szinten ismerjük egymást, leginkább íróként és óvatosan távoli barátjának is nevezhetem talán magam, amire bizonyíték az, hogy az idén magánkiadásban megjelent kötetét ajándéka kaptam tőle, dedikálva.
Némi székely vér bennem is van, így teljesen megértem és átérzem azt, ahogy ez a kis, szerzője szerint befejezetlen és kiadatlan kötet dacból papírformát öltött. Nem történelmi regény, hanem egyfajta kortárs (politikai?) szatíra, amit mint műfajt nem nagyon szoktam olvasni, de ez a kis történet úgy kortárs, hogy közben kortalan is. Persze rá lehet húzni mostani eseményeket, szereplőket, csoportosulásokat, hogy igen, ez X, az meg Y, de igazából a hatalommal, befolyással való (vissza)élés, a magát a természet törvényeinél is okosabbnak hívő percember és a saját maga egyszerű dolgait művelni igyekvő, de a „nagyok” útjába akadó kisember története időtlen. Mint ahogy remélem azt is, hogy a végkicsengés, a valósággal nem túl kellemes csókot váltó akarnokok és a maga egyszerűségében boldogságot találó pozitív hős dolga is minden korban így alakul előbb-utóbb. Már nem emlékszem, melyik nemzetközi író regényének fülszövegében láttam azt, hogy „a regény olvasása közben az olvasó egyszerre nevet és káromkodik”, de akár A tulok ajánlója is lehetne. De ami miatt az emlékezetes könyvek közé került, az az, hogy a maga szerkesztetlenségében és fésületlenségében is egy olyan szöveg, amiből látszik, nagyon látszik, hogy Cseke Lajos egy remek író, a szó jó értelmében vett őstehetség. Azon sem csodálkozom, hogy ez a történet nem talált kiadóra. De azt kívánom a szerzőnek és az olvasóknak, hogy legyen még nem egy könyve, ami viszont sokak polcaira és szívébe kerülhessen!
Buda&Pest – egy város zivataros századaiból (Hystoricum, 2023, 642 oldal)
Tizenhat szerző közös regénye – a tizenhatból három a mostani bejegyzésem első három könyvét is jegyzi, illetve Soós Tibor a kötet egyik szerkesztője is. Az őszi megjelenése óta több újranyomást megélt (!) monstre kötet a Történelmiregény-írók Társasága idei nagy dobása és elég nagy hype is volt/van körülötte: megérdemelten. Mivel a Társaság sok tagját jól ismerem és külsősként több rendezvényükön is ott lehettem, a kötet születését már elég korai szakaszától kezdve figyeltem és szurkoltam neki. De azért voltak kétségeim is. A sci-fi és fantasy világában nem ismeretlen a „shared world” koncepció, akikor egy regényt vagy antológiát (jellemzően utóbbit) több szerző ír – hát van benne elég sok buktató. Itt tizenhat szerző dolgozott össze, ráadásul a többségük saját jogán is elismert, markáns hanggal és stílussal bíró alkotó, a helyzetet súlyosbítandó nem is egy kitalált világ, hanem a valós történelem alapján egységes regényt próbálva írni – erre mondja a művelt francia, hogy Mission Impossible. És megcsinálták! És úgy csinálták meg, hogy még barátok is maradtak közben! :) Az esztergomi bemutatóról tértem haza az önvédelmi fegyvernek már szinte túl nehéz kötettel és gondoltam, eltart majd egy darabig, mire végzek vele. Ehhez képest gyakorlatilag mindegyik fejezetét egy ültő helyemben olvastam el. Tetszett a koncepció – teljese bevett gyakorlat egy ilyen nagyívű történetet családtörténetként megírni, de ezt a receptet nagyon jól sikerült a magyar viszonyokra adaptálni. Tetszett az, hogy megmaradt a szerző egyedisége, de mégis lett egy közös, egységes szöveg belőle. A legtöbb fejezeten érződött, hogy az író a neki kedves korról írhat, ez is sokat tett hozzá. Egyedül csak az nem tetszett, ahova a történetben végigvonuló rejtély kifutott, talán jobb lett volna meghagyni rejtélynek, de ennél nagyobb gond ne legyen soha egy kötettel. Mind szerzőként, mind olvasóként elismerés a kötetért! És a tizenhat szerző neve se maradjon ki (nem kicopyztam, hanem begépeltem őket, becsszó!):
Bakóczy Sára, Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Fábián Janka, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc, Hacsek Zsóifa, Izolde Johannsen, Jezsó Ákos, Kapa Mátyás, Nemere István, Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Trux Béla.
