Üres föld - ingyen e-könyv
2019. december 18. írta: szs.

Üres föld - ingyen e-könyv

uresfoldcimlap.jpgKarácsonyi ajándék: egy idén befejezett, szabadon letölthető sci-fi regényem, az Üres föld!

Ha jól számolom, 12 éve jelent meg tőlem utoljára klasszikus értelemben vett tudományos-fantasztikum. De a sci-fi nem olyan dolog, amit csak úgy maga mögött tud hagyni egy író. Az elmúlt években, mikor két történelmi regény között volt egy kis üresjáratom, egy ilyen regényen dolgoztam, szerelemből, leginkább csak a magam örömére. Idén, a Koppány-regény leadása után zártam le az Üres föld történetét is (illetve a történet első regényét, ami természetesen önállóan is megáll a lábán, már csak azért is, mert ki tudja, lesz-e belőle még több  ). Most pedig, karácsony alkalmából szabadon letölthető és megosztható e-könyvként teszem közzé az érdeklődő olvasók számára.

A regény fülszövege:

"Az üres föld valójában nem is üres, de ezt kezdetben senki sem sejti. Az üres föld a Karbon: egy élő bolygó, amit egy alapítvány genetikailag módosított emberekkel telepített be a felfedezése után. Az tervezők jó munkát végeztek. A Földtől évtizedes kommunikációs távolságra élő közösség immár négy generáció óta terjeszkedik a rovarokkal és zsurlófákkal teli érintetlen bolygón, régi, de kipróbált földi technológiát és az emberiség összegyűjtött tudását használva. A békés évtizedek során fokozatosan jönnek rá, hogy a számukra gyakorlatilag korlátlan élettérrel és erőforrásokkal rendelkező égitest mégsem annyra üres és a bolygó a leszállásuk óta védekezik ellenük a maga módján. De mire ez nyilvánvalóvá lesz, már olyan dolgok lendültek lassú, de megállíthatatlan mozgásba, amik bolygót behálózó emberi közösséget csak rövid, említésre se méltó epizóddá tehetik."

A borító Máté Molnár munkája.

Pdf, epub és Kindle formátumban elérhető az alábbi linkekről:

PDF: https://drive.google.com/…/1hPfILJClJ-9IYkQUF5tRe_fhP…/view…

Epub: https://drive.google.com/…/1MhfU7Pii_I4i-IzUZ3g-Kk5DK…/view…

Kindle:https://drive.google.com/…/1MbPinI5coN3ulLpurvxESGfaD…/view…

A letöltéseket, megosztásokat, véleményeket köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabosandor.blog.hu/api/trackback/id/tr6815357736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.