Magamat ismerve inkább nem is próbálkozom „igazi” évértékeléssel, de helyette írok pár sort öt olyan történelmi regényről (egy kakukktojással), amiket valamilyen szempontból érdekesnek és értékesnek találtam. Nem mind idén jelent meg, de idén kerültek sorra nálam. Ennél azért többet olvastam műfajon belül is (bár jó lett volna még többet) és nem is feltétlenül a legjobb kötetek az általam olvasottak közül, most más szempont alapján válogattam.
Bakóczy Sára: Crescence – Széchenyi menyasszonya (Gold Book, 2021)
A dedikálás szerint már a 2021-es könyvhéten megvettem ezt a kötetet, de viszonylag hosszú a polcomon a várólista. Nem vagyok az a tipikus „női történelmi regény” olvasó (ha van ilyen), így kicsit tartózkodva láttam neki. Ilyen kezdetek után teljesen elvarázsolt a szöveg és az a világ, amit finom, de magabiztos eszközökkel megteremtett a szerző. Tetszett, ahogy a „nagy” történelmi személyek hús-vér emberként mozognak, nagyon jól sikerültek a párbeszédek, jó helyre kerültek a hangsúlyok. Nincsenek nagy akciók benne (még ott se, ahol lehetnének, például mikor Széchenyi átkel a jeges Dunán, hogy Crescence fogadja, az oldalakon keresztül zajló (zajló, ugye :) ) hősies hajózás, a kinti zord hideg és veszély és a férfiban lüktető heves érzések ellentétének feszülése helyett megemlítik, hogy a folyón át jött. És nem is fogadják. Engem ilyenekkel lehet megvenni. :) ) A befejezése folytatásért kiált, természetesen, hiszen csak az eljegyzésig jutottunk.
Gál Vilmos: Báthory - A korona ára (Rézbong, 2019)
Pár évvel korábban ajánlotta a figyelmembe a szerzőt egy olvasóm, aki a Luther – regényemet olvasva arra jutott, hogy hasonlóan írok, mint Gál Vilmos és ezért tetszene nekem a kötet. Valahogy mégis elkerültük egymást, mígnem a legutóbbi esztergomi TRT-s szakmai napon, ahol kibicként én is ott lehetettem, személyesen is megismerkedtem a szerzővel és megtetszett a visszafogott emberi stílusa, amin azért erősen átjött a felkészültsége is. De még itt sem került volna sor a regényre, ha az alkalom végén nem kapok egy visszautasíthatatlan ajánlatot: két Báthory-kötetet egy Árpádért. :) (Mert nem volt nálam Álmos is.) Pár nap múlva kicsit beleolvastam az első kötetbe, mikor készültem feltenni a várólistás polc végére, majd azon vettem észre magam, hogy már a századik oldalon járok. A korábbi olvasói véleménnyel szemben szerintem nem hasonlít a stílusunk, de valóban tetszett. Nem vagyok rajongó típusú olvasó, sőt, elég kényes vagyok történelmi regények terén, kis botlások, írói csalások vagy felületességek is el tudják venni a kedvem a továbbiaktól, de az is nagyon hat rám, mikor egy olyan szöveggel találkozom, amin átjön az, hogy a szerző milyen mélyen ismeri a témáját és művészként milyen jól érzi, hogy ebből a mélységből mit és hogyan kell átadni. Hát itt minden egyben volt. Most olvasom a második kötetet és szép sorban minden Gál Vilmos regény ott lesz a polcomon.
Náray Mira: Bíborfelhők Savaria felett (Smaragd kiadó, 2021)
Ezt a kötetet pedig Lutherre cserélve kaptam a szerzőtől, mikor tavaly Kőszegen jártam a történelmi regényírókat megszólaltató sorozat vendégeként (Bán Mór előzenekaraként :) ). A szerző első könyve és minden erénye mellett látszik is rajta, a ritmusán, a bőséges háttéranyag és felkészültség néha túlzott adagolásán, a (számomra) túl sok hangsúlyos szereplőn. De mindezek ellenére volt számomra egy olyan bája, hogy viszonylag hamar végigolvastam és a végén már sokkal jobban tetszett, mint ahogy az elején gondoltam, hogy tetszeni fog. A „hazai” helyszín mellett talán azért, mert a pannóniai keresztényekkel, a keresztyéneket ért üldözéssel is foglalkozik. Az ilyen vallási téma nem egyszerű, teológiát végzett emberként az átlagnál több rálátásom van arra, hogy is néz ki egy hívő ember, egy közösség, vagy akár egy szervezet és annak tisztviselői – azért, főleg a történelmi regényekben, ezek az alakok, témák elég torzan szoktak felbukkanni. (Talán pont Kőszegen említett is valami hasonlót az est házigazdája a papok ábrázolásáról, meg arról, hogy a Luther-regényben mennyire másként szerepelnek. Nem az idealizálásról vagy a rossz dolgok elhallgatásáról van szó, hanem a plasztikusságról és a hitelességről.) Ezért is érdekelt, hogy Náray Mia hogyan ragadja meg ezt a témát, főleg az ókeresztény korszakot, ahol nagyon más volt még a gyülekezetek világa annál, mint amit mi ismerünk, szép tornyos templomokkal meg miseruhákkal. Ambiciózus témaválasztás, emlékezetes olvasmányként ott a helye ezen a szubjektív listán.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer – novellák (TRT Egyesület, 2022)
Oké, a kötet benevezhetne a „hogyan ne adjunk címet” versenyre, de nem ezért került fel az emlékezetes listára. :) Nem titok, hogy nem vagyok a TRT tagja, de nem azért, mert bármi gondom lenne vagy ne fogadnának, hanem mert egy korábbi szervezetesdis affér után megfogadtam, hogy én semminek soha immár. De az sem titok, hogy kintről mindenben támogatom a TRT-t, az első sorban csápolok, ha rendezvényük van és el tudok oda jutni, figyelem, követem a munkásságukat. A kötetre is nagyon kíváncsi voltam. A novelláskötet alapvetése az, hogy emléket állítson az egy év alatt elveszített négy TRT tagnak, Csikász Lajosnak, Iván Katalinnak, Rozsnyai Jánosnak és Urbánszki Lászlónak. Kettőt közülük személyesen is ismertem. Urbánszki Lacival egy esztergomi rendezvényen találkoztam először, akkor még csak pár történelmi regénnyel a hátam mögött, igazából egyszerű olvasóként álltam be a sorba dedikáltatni. Mikor mondtam a nevemet, felnézett és megkérdezte: Te nem vagy író? Azt hittem, a Koppány-regény miatt ismert fel, de kiderült, hogy az ősidőkben megjelent első, egyébként álneves sci-fi regényem buktatott le, a 2003-as Dominium (Bán Mór Dark Space világából). Hogy ő azt többször olvasta, már akkor, mikor nem is gondolt arra, hogy ő maga is író lesz. Hogy annak hol a folytatása? Én egy viszonylag kimért, tartózkodó alak vagyok, főleg új ismeretségek elején, de Urbánszki Laci közelében ezek nem értelmezhető tulajdonságok. A kötetet kézbe véve eszembe jutott az, mikor a Facebook feldobta a hírt arról, hogy a szerző nincs többé. Ugyanazt az értetlen, nyomasztó döbbenetet éreztem. De mikor elolvastam a róla írt kis novellát Bányai D. Ilonától, ez valahogy feloldódott. Csikász Lajossal találkoztam ugyan személyesen is egy kézfogás erejéig az első Gold Book-os könyvheti dedikálásomkor, de utána a betegség elszakította őt ezektől az eseményektől. Mégis sikerült egy nagyon jót beszélgetnünk vele Schmöltz Margittal az egyik Hatszemesben – mint később kiderült, ez volt az utolsó interjúja. Mikor a színpadi jelenetét olvastam a kötetben, az ő hangján hallottam a szavakat. A másik két elhunyt tagot sajnos nem ismertem, de a kötet alapján és egyéb utánaolvasásokkal igyekeztem ezt pótolni.
Szóval már csak a szomorú apropó miatt is emlékezetes lett volna a legújabb TRT kötet, de a szövegek saját jogukon is odakerültek. Olvastam a korábbiak közül is többet, de valahogy úgy éreztem, a sci-fi vagy fantasy antológiákkal ellentétben a történelmi novellákra épülő kötetek annyira nem érdekelnek. Nem tudom megfogalmazni, miért. Itt most azonban mintha szintet lépett volna a dolog, talán beért, talán a szerkesztés is bátrabb lett, tényleg nem tudom, de egyik írást olvastam a másik után. Különösen erős Cseke Lajos novellája – egy falumbeli szerző kötetet jutott eszembe róla, aki a Cseke-féle írásban a másik oldalt képviselő svábok kálváriáját írta meg ebből a korszakból. (Pfeifer Gábor – Lábnyomok a sárban). De kiemelhetnék többet is, viszont már így is többszörösét írtam a kötetről, mint amit terveztem. Bátran lehet rendelni belőle!
Vakulya Norbert: Trianon: a vérben fogant ország (Gold Book, 2020)
Az évfordulóra jelent meg és méltatlanul (NAGYON méltatlanul) kevés visszhangot keltett. Beleértve magamat is: tudtam, hogy van, de valahogy nem jutottam el odáig, hogy megszerezzem és elolvassam. A családom több ágról is érintett (kié nem?) és valószínűleg ezért is ódzkodtam tőle. De az idei könyvhéten odajött hozzám a szerző bemutatkozni (jellemző, mert én ritkán megyek oda csak úgy valakihez, nehéz rávennem magam) és elkezdtünk beszélgetni az írásainkról. (Érdekesség, hogy az utolsó Cherubionos sci-fi regényemet is tartalmazó antológiához ő festett címlapot anno.) És nagyon jót beszélgettünk, aminek hatására ott helyben megvettem a Trianon-regényt és gyorsan dedikáltattam is. Pár hét múlva elővettem és nem tudtam letenni. Kisebb malőr is történt, mert a kertben olvastam, majd valamit csinálnom kellett, így leraktam és kint felejtettem éjszakára. Nem nagyon esett az eső nyáron, de akkor pont igen. Reggel láttam, hogy néz ki a kötet és az volt az első gondolatom: „Nem teljesen így gondoltam, hogy vesszen Trianon.”
Én is írtam már bonyolult korszakokról, tudom, micsoda munka van abban, ha egy ilyen korszakot regényben akar megmutatni egy szerző. Vakulya műve pedig egy nagy tabló: a legfelső köröktől a legkisebb tanyán élő csonka családig megmutatja, ki mit élt állt, mit tehetett és mit értett az egészből. Ismert és kitalált alakok egyaránt három dimenziós, élő alakot öltenek és kicsit beleláthatunk ebbe a véres kavargásba. Mind íróként, mind olvasóként le a kalappal az írói teljesítmény előtt, remélem, a kötet megtalálja majd a méltó helyét.
