A honlapról és a letölthető írásokról
2009. október 08. írta: szs.

A honlapról és a letölthető írásokról

Nem a kalózkodással van gondom, hanem az ismeretlenséggel, és az e-könyvek sokkal több könyvet adnak el, mint amennyit nem vesznek meg miattuk.

Cory Doctorow

 

 

 

Bő két év hiábavaló publikálási próbálkozás után szembe kell néznie az embernek azzal, hogy egy korszak mindenképpen lezárult. Meg azzal is, hogy ez az állapot nem csak hátrányokkal jár, hanem előnyökkel is, már csak ezért is érdemes az utóbbiakra koncentrálni.

Sokféle meghatározás kering arról, hogy ki az író. Aki ír, akit kiadnak, akit írónak neveznek – nekem leginkább az tetszik, hogy író az, akit olvasnak. Ez utóbbi szempontot tartottam elsődlegesnek az írói honlapom összeállításakor.

A honlapra fokozatosan feltöltöm minden megjelent írásomat, mellékelve a publikációs adatokat, linket a kiadó webboltjához, a letölthető könyveket pedig igyekszem többféle formátumban közzétenni, köztük szerkeszthetőben is, a Creative Commons licensze alatt. Az írásaimról szóló kritikákat is linkelem hozzájuk, legyenek azok jók vagy rosszak, nem akarok zsákbamacskát árulni. Ha valami rossz, akkor legalább kiderül róla azelőtt, hogy az olvasó pénzt adott volna érte, így talán az általam okozott csalódás is megbocsáthatóbb.

A regényeim többségének jogait nem adtam át a megjelenéskor, így a szerződés hiánya miatt ezekkel szabadon rendelkezhetem. Bár meggyőződésem, hogy az ingyenes letölthetőség nem okoz anyagi kárt a kiadónak, főleg, hogy régebbi könyvekről van szó. A letölthető fájlok sajnos nem a kiadó által szerkesztett kéziratot, hanem az oda leadott, korrektúra, szerkesztés előtti változatot képviselik a legtöbb esetben, de igyekszem majd folyamatosan javítani a szövegeket, amennyire időmből és tehetségemből telik.
Szeretnék majd lépéseket tenni azoknak az írásoknak a feltöltésére is, amiknek a jogaival a kiadó rendelkezik.

A kiadott írások mellett a honlapon kiadatlan folytatásokat, pártában maradt regényeket, novellákat és újabb kezdeményezéseket is közzéteszek, illetve egy helyre összegyűjtöttem az internetes és nyomtatott sajtóban megjelent cikkeimet, kritikáimat, interjúimat, ezek túlnyomó többsége az SF-el és hazai szereplőivel foglalkozik, de található néhány keresztyén témával foglalkozó írás is. Szintén a honlapra kerülnek fel folyamatosan a színdarabjaim is és a dramatikus hittannal foglalkozó anyagok, illetve tervezek igehirdetések, előadások hang- és videofelvételeit is feltenni, a „mindent-egy-helyre” égisze alatt. A tartalomban való eligazodást a szürke gombokkal elérhető osztólapok is segítik majd, a kiadott írások pedig elérhetőek a bibliográfiából is.

  Új írások születésének nem feltétele az, hogy biztos legyen a (nyomtatott) megjelenésük – az elmúlt két évben is folyamatosan alkottam, régi és új témákban egyaránt. Lehet, hogy a 2003-ban kezdődött „kiadott írói” korszakom itt most nem részletezendő okok miatt véget ért, de egyelőre még nem adtam fel azt, hogy olyan író lehessek, akit páran azért olvasnak - mindegy, hogy hol...

A bejegyzés trackback címe:

https://szabosandor.blog.hu/api/trackback/id/tr981436325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2009.10.09. 20:17:09

Gratula,

leap-of-faith ez mindenképp. Ha gondolod, a mobi verziókat megcsinálom neked. Nem akkora cucc, ha a szöveg egyébként megvan.

És hajrá.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.10.09. 20:43:05

Köszönöm, ez remek lenne - bár nem adtam fel a reményt arra, hogy beletanuljak ebbe. De azért az elején szívesen élnék a felajánlással. ;)
süti beállítások módosítása