Ma is tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor az ötlet megszületett. (Legalábbis én ezt tartom a kezdőpontnak.) Valamelyik sfmag.hu szerkesztői ülésen voltunk éppen - a valamelyik könnyen beazonosítható, mert én is ott voltam kivételesen - és J. Viktor valami teljesen oda nem illő gondolatmenetet meglovagolva felvázolta a "kéziratgyorsszervíz" szolgáltatást, ami non-stop működne. "Elromlott a kézirata? Hívjon minket, megjavítjuk", vagy valami ilyesmi szlogennel. Utána visszatértünk a komoly munkára, de azt még valószínűleg az értelmi szerző sem sejtette, hogy ugyanazon a helyen (nem csak ugyanabban az épületben, deciméteres pontossággal ugyanazon a helyen) ül majd bő fél év múlva az sfmag.hu bizottsága, közrefogva azokat a bátor jelentkezőket, akik szóbeli véleményezésre írást küldtek be.

A stábon belül nem volt egyhangú a dolog támogatása, de végül csak akadt pár önkéntes, aki vállalta az előzetes olvasást, agyalást majd megjelenést; szerintem nagyon jó dolog sült ki belőle. Nyilvánvaló volt, hogy nem akarunk egy n+1 tehetséggondozó műhelyt, mert van elég, van mindenféle, időnk viszont nincs rá, de egy ilyen egyszeri (egyedi?) alkalom még belefér. Ami számomra külön érdekes volt, hogy olyan helyzetek keletkeztek, amik amúgy nem igazán - akárhogy is nézzük (engem leszámítva :) ) a hazai fantasztikum magasan jegyzett arcai ültek az egyik oldalon, a másikra pedig gyakorlatilag bárki odatelepedhetett. Ez a "gyakorlatilag bárki" egyáltalán nem dehonesztáló vagy lekicsinylő, mindössze azt akarom vele érzékeltetni, hogy nem volt semmi különösebb szűrő. Mert olyan nyilván sokszor volt már, hogy az sfmag.hu-t képviselő szerkesztők megvitattak kéziratokat valakikkel, akár szóban is, akár hivatásos szerkesztői minőségben is, de azért az nem az első lépcsőfok szokott lenni. Itt meg arra is volt matematikai esély, hogy valaki a totálisan első irományára kapja a hideget-meleget. Hogy most ez jó vagy sem, az lényegtelen - érdekes és egyedi helyzet, és az ilyeneket mindig is szeretem.

(Teljesen off, csak egy illusztráció az általam szeretett érdekes helyzetekre. Egyetem alatt előfordultam MEKDSZ alkalmakon és az egyik bibliakörön felbukkant egy lány, aki egy olyan felekezetnek (irányzatnak?) volt a tagja, ami a hivő léttel összeegyeztethetetlennek tartja a fegyverfogást, a (sor)katonai szolgálatot, ilyesmit. Történetesen az egyik legjobb barátom szintén hívő és akkor épp a Zrínyi (Nemzetvédelmi Egyetem) alakulóterét koptatta, én meg addig ügyeskedtem, amíg összejött az, hogy az egyik alkalmon valahogy egymás mellé kerültek... )

A koncepció lényege tehát az esemény-jelleg volt és nem a hosszú távú együttműködés, tehetséggondozás - habár mindenki a zsebében hordhatja a marsallbotot. Nagy szerényen be is lőttünk egy 50-es limitet, hogy csak ennyi írással tudunk foglalkozni. Ehhez képest nagy nehezen bejött 10 (tíz), ami a novellaözönre rákészült négy (kicsit később egy klasszikus sci-fi szerzővel erősödve öt) ítészt nem terhelte volna túl. Nagyon tetszett, hogy ezt a csalódást (?) hogyan fordították át a szervezők pozitívummá: a bátor jelentkezők nem egy véleményt kapnak, hanem össztüzet. Az is érdekes, mikor egy vadidegen, de a szakmához valamennyire konyító valaki véleményez, de mikor falk... összeállnak és úgy teszik, az szintlépés is lehet - erre lettek is szép példák.

Miért jött csak ennyi írás? Utólag visszagondolva nem meglepő, csak a tervezésnél nem gondoltunk erre. Mivel itt egy élő műsorszámról van szó, az már eleve komolyan szelektál: adott helyen és időben meg kell jelenni hozzá, ez pedig nem megoldható mindenkinek. (Mert írásos véleményt nem ígértünk, az jóval nagyobb macera.) Azonkívül élőben felvállalni, hogy most akár jól be is szólnak a nagyarcúak, az se könnyű - az sfmag.hu kritikusainak amúgy is van egy kis sznob, "magasról lenéz a hazai posványra" jellegű híre, több-kevesebb alappal. Na meg a hazai fantasztikum közmondásos megosztottsága is szűkíthette a kört (azok számára, akik jobban benne vannak), illetve az esemény újszerűsége. Ennek ellenére a bérkező mennyiség pont kellemes volt: tartalmasan és kimerítően ki tudtuk tölteni az időt, sőt, utána még a kötetlen beszélgetésekre is bőven maradt lehetőség; mindennek ellenére még én is éjfél előtt hazaértem, pedig a MÁV szolgáltatását is igénybe kellett vennem hozzá.

Sokféle írás jött sokféle embertől, szerencsére mi öten se voltunk teljesen egyformák, így az egyes írásokra adott szélsőséges véleményeink is tompultak, tompulhattak. Ezért is volt jó, hogy (elméletileg) mindenki mondott valamit. (Persze azért olyan nagyon szélsőségesek nem voltunk, de gyökeresen eltérő tetszésindexek azért előfordultak.) A fikció szubjektív műfaj és a szerkesztők is, legyenek bármennyire profik, nem tudnak a bőrükből kibújni, a személyes ízlésük valamilyen módon ott lesz a szakmai véleményükben is.

Az öt zsűritagból hárman maradtak papíralapon (mintha csak a középkorban lennék, most tényleg), ők egy csinos kis A4-es köteget rendezgettek folyton maguk előtt, Csilla netbookról osztotta a szerzőket, én meg a Kindle-re applikált pályázatokkal szálltam ringbe, bár így utólag értesültem arról, hogy a harmadik helyezett szöveg egyedi tördelésű volt. (Nálam csak szimplán furcsa. :) )

Támadt egy kis megasztáros érzésem is, azzal a különbséggel, hogy itt nem látszottak a produkciók, csak az értékelések - így az értékelés maga lett a produkció. Ennek ellenére a nézők azt mondták, hogy így is érdekes és élvezhető (ergo valószínűleg követhető) volt a dolog. (Ui. voltak sima nézők is.) Néha még a klasszikus zsűri-alfajok is felbukkantak. András a vége felé egyre inkább hozta a joviális úriembert, akinek minden írásról eszébe jutott egy másik novella és/vagy egy anekdota, Zoli (László) egy az egyben a komoly, vérprofi értékelőt, Csilla reprezentálta a szakmát, ami az adott szövegen túl a piacot is nézi (illetve egy esetben kitört belőle a kisebbségvédelmi ombudswoman, de akkor már mindenki fáradt volt :)~ ), Botond mondatszinten szeretett kötözködni, én meg gyakorlatilag a pályázók hátában ültem és néha onnan szúrtam egyet, hogy észrevegyenek engem is. Jövőre azért majd - a show-nak is engedve - be kell szerválnunk egy ellenszenves rosszarcot is (alias g.ci), mert milyen tehetségkutató zsűri az, amiben nincs ilyen? (Izé, vagy volt? Kívülről lehet, hogy másképp látszott... )

Adtunk ki helyezéseket is (majdnem egyhangúan), de nem az volt a lényeg, hogy ki lett az első meg akárhanyadik, mert nem erről szólt és igazán komoly tét sem forgott fent. Úgy terveztük, hogy mindenki nyerjen, aki eljön, legyen bármelyik oldalon. A szerzők véleményeket, tanácsokat olyan helyről, ami (a többség számára) más volt, mint az eddigi visszajelzés-forrásaik, az sfmag.hu kicsit megmutathatta magát máshogyan, személyesebben, de nekem, mint írogató embernek is nagyon érdekes volt látni azt, hogy más szerzők hogyan működnek - a szerzők alatt értve mindenkit, nem csak a szerkesztőtársakat, akiket hellyel-közzel ismerek ilyen működés szempontjából is. A pályázó szerzők viselkedése is érdekes volt, le a kalappal előttük, nagyon szép és érett példákat láttam arra, hogy hogyan lehet (kell?) a véleményeket, kritikákat fogadni. Akadtak persze különbségek: volt, aki mindenre bólintott, igazat adott, volt, aki kicsit visszalövögetett (kicsit, jól tette), volt, aki átment védekezőbe, de egyik beszélgetés sem veszítette el a konstruktív jellegét, elvégre végső soron mindenki egyfelé tartott.

Jó volt na, remélem jövőre megismételjük,akár több jelentkezővel is.

Külön ráadás volt számomra, hogy a második helyezett szerzővel utaztam hazafelé, kiderült, hogy egész közel lakunk egymáshoz és már korábban is voltunk egy rendezvényen - onnan volt ismerős. Úgyhogy hazafelé kicsit elmerültem a magyar vámpírlétben, meg sok egyéb dologban is még (érdekes közös pontokat találtunk a vallásos sf/fantasy írói lét kérdéseiben), bónuszként pedig beszerezhettem a második legjobbnak ítélt szöveg teljes, két kötetre rúgó változatát - na meg Kindle-bemutatót is tartottam, így lehet, hogy háromra emelkedik azon Kindle olvasók száma, amit miattam vesznek meg idehaza. :)

Izé, az megvan, hogy Esztergomban van egy Lugosi Béla nevű üveges? 

Fantasztikus kéziratok éjszakája - sfmag.hu