Váratlanul írtam egy könyvet
2025. május 01. írta: szs.

Váratlanul írtam egy könyvet

2024 nyarán megjelent a Géza - Gyevicsa nagyúr című regényem és ezzel lezártam az Árpád vére sorozatom 5+1 kötetből álló első ciklusát. Hat évig írtam, évi egy nagyobb kötet, szerettem írni, de nem bántam, hogy lekerekítettem és fordulhatok valami más felé. A kérdés csak az volt, mi legyen ez a…

Az csatákrúl
2023. június 18. írta: szs.

Az csatákrúl

Egy, immár szinte klasszikus irányelv szerint a jó történelmi regény egy nagy csatában csúcsosodik ki a végén. Ezt nem feltétlenül követem, bár az Árpád vére sorozatban három kötet is ilyen, köztük az új megjelenés, az Árpád fiai is. Ez utóbbi több ikonikus csatát is bemutat, a 907-es pozsonyit, a…

2020 íróként
2020. december 27. írta: szs.

2020 íróként

Mint mindenkinek, nekem is elég érdekesre sikerült ez az év és most, hogy az összegzést tervezve átlapoztam a határidőnaplómat (igen, tudom, nagyon retró…), több olyan eseményt is találtam benne, amiről meg mertem volna esküdni, hogy tavaly történtek. A márciusban kezdődött karanténos időszak…

Emese álma
2020. március 09. írta: szs.

Emese álma

(fejezet egy készülő regényből)   3. Emese   Visszaemlékezem a téli hónapokra, Az északi szélre és a három láb magas hóra: Öreg vagyok immár, a hideget nehezen bírom, Hogyan viselhetném el hát a hosszú éjszakákat?   (Po Csü-ji kínai költő (772-846): Búcsú a nemezsátortól és a…

süti beállítások módosítása